Magyarország: lesz még rosszabb

M

A mostani tiltakozási hullámban egy falhoz szorított társadalom elkeseredettsége tört felszínre. Még ha a tiltakozások idővel le is csendesednek, hasonló, időszakosan előtörő, és egyre radikálisabb tüntetési hullámokra lehet a jövőben számítani.

Először nézzük a mostani, Magyarországon eddig szokatlanul heves tüntetések okait.

A tavaszi választások után Orbánék már a látszatra sem adnak, minden féket elvesztettek. Kezdődött azzal, hogy az addig a teljesen nyilvánvaló bizonyítékok ellenére mindent tagadó és sajtóperek tömegeit indító Fidesz-közeli „üzletemberek” egyik pillanatról a másikra hivatalosan is vállalták az állami és EU-s pénzekből felépített sok százmilliárdos vagyonukat. Sőt, az Orbán-család tagjai, mint például a kormányfő egyik veje, Tiborcz István is a nyilvánosság elé léptek. Orbán Viktor gyerekkori cimborája, a 2010-es kormányváltás óta Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-tulajdonosát is megszégyenítő tempóban vagyonosodó Mészáros Lőrincztől pedig augusztusban már nyíltan került Orbán családjához vagyon. Ez pedig nyomatékot ad annak a feltételezésnek, hogy a semmiből érkezett, korábban gázszerelőként dolgozó és falusi polgármesterként ismert, 2010-ig legfeljebb kényelmes középosztálybeli életet élő, az utóbbi nyolc évben azonban az egyik leggazdagabb magyarrá váló Pénztáros Mészáros Lőrinc vagyona igazából nem is az övé…

Orbánék a sajtó irányításában is új szintre kapcsoltak. A magyar sajtóban már nyáron cikkeztek arról, hogy még az év vége előtt egy megaholdingba terelik az összes Fidesz-közeli nyomtatott, online és elektronikus sajtóterméket (amelyeket tulajdonosaik sokszor állami bankok nyújtotta hitelekből vásároltak meg). A zuhanó példányszámú, olvasottságú, hallgatottságú és nézettségű, a bőkezű állami és állami tulajdonú céges hirdetésekből azonban jellemzően nyereséges médiumok tulajdonosai aztán novemberben valóban sorra ajánlották fel egy újonnan létrehozott alapítványnak sajtótermékeiket, ingyen. De mintha ez az arcátlanság nem lett volna elég, Orbán nemzetstratégiai szempontból kiemelt fontosságúnak nyilvánította az egészet, hogy az egyébként teljesen fideszes kontroll alatt álló Médiahatóság és Gazdasági Versenyhivatal még csak ne is vizsgálhassa, hogy torzítja-e a magyar nyilvánosságot és médiapiacot egy ilyen mértékű koncentráció. Bár az elmúlt nyolc év fényében az eljárások kimenetele nem lett volna kétséges, Orbánék már a látszatra sem adnak.

Orbánék elüldözték Magyarország legmagasabban jegyzett egyetemét, a világszinten is az élvonalba tartozó CEU-t. Itt sem adtak már a látszatra sem: az állam saját törvényét nem tartotta be (amivel egyébként minden nonprofit és for-profit szervezetnek üzent). Még ki sem hűlt a CEU hullája, a kormány a Magyar Tudományos Akadémia ellehetetlenítésében is nyílt fokozatra kapcsolt. Most ott tartunk, hogy miután az Akadémia sosem látott egységben utasította el az utóbbi nyolc-tíz évben megreformált, és már komoly, világszinten is jegyzett eredményeket szállító kutatóintézeti hálózatának elvételét és szétverését, a kormány a személyi juttatásokon kívül minden forrás megvonását helyezte januártól kilátásba. Áram és fűtés sem lesz tehát, arról már nem is beszélve, hogy sok méregdrága műszer, futó kutatás mehet végérvényesen tönkre.

Így érkeztünk el a „rabszolgatörvényhez” és a közigazgatási bíróságokhoz.

Nézzük először az utóbbit. A Mércén magam is írtam arról, hogy mi a jelentősége a közigazgatási bíróságok felállításának. A 168 órán és a Mércén is számos kiváló elemzés jelent meg az új bíróságokról. Itt most legyen elég annyi, hogy az új közigazgatási bíróságok teljes egészében kormányzati ellenőrzés alatt lesznek, ezért semmilyen függetlenség nem várható el tőlük. Márpedig ez igen aggasztó, hiszen ezek a bíróságok fognak minden közigazgatási és államot érintő ügyben (pl. adóhatósági vizsgálatok, közbeszerzések, gyülekezési jog, közérdekű adatigénylés stb.) dönteni. A kormány itt sem ad már a látszatra sem: az új szervezet feletti totális kontrollal rendelkező igazságügy-miniszternek kellene minden szervezeti, törvényi, alkotmányos biztosíték nélkül, bemondásra elhinnünk, hogy a közigazgatási bíróságok függetlensége biztosított.

Mégis a rabszolgatörvény az, aminek céljaiban és elfogadásának módjában különösen jól megfogható, hogy mi is a Nemzeti Együttműködés Rendszere. A rabszolgatörvény a NER talán legtökéletesebb, legtömörebb „alkotása”. Ahogy Hegel írta az Esztétikában a műalkotások lényegéről: a részen átcsillan az egész. A jogszabály lehetővé teszi a munkáltatók számára, hogy évi 400 és 36 hónapon belül elszámolható túlórával alkalmazzák a dolgozókat az eddigi 250 és egy éven belül elszámolandó túlóra helyett. A törvényt – a közigazgatási bíróságokról szólóval együtt – minden szabályt felrúgva fogadta el a fideszes kétharmados többség . Az ellenzékiektől a vitában egyszerűen megvonták a szót, majd a szavazást botrányos körülmények között, törvénytelenül bonyolították le. A parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék azonban most nem hagyta magát, és tiltakozásra hívott mindenkit. A közösségi médiában élőben közvetített botrányos jelenetek és a nyilvánvaló hatalmi visszaélés, a rabszolgatörvény brutalitása, a munkások melletti szolidaritást vállaló egyetemista diákok, valamint a törvény ellen végre egységesen tiltakozó szakszervezetek jelentették a mostani tiltakozások bázisát.

Fontos látni, hogy a Fidesz 2018 telére rázárta az ajtót a magyar társadalomra. A média 90 százaléka most már közvetlenül Orbán irányítása alatt van, a közszolgálati csatornák évi 90 milliárd forint közpénzből leplezetlen propagandát közvetítenek és uszítanak mindenki ellen, aki fel meri emelni a jogsértések ellen a szavát. Mind a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, mind az új túlóraszabályokat villámgyorsan, erőből nyomták át. Magyarországon járva nem is lehetne nagyobb kontraszt az alapvető társadalmi, alkotmányos viszonyokat gyökeresen megváltoztató törvények mindenféle valós társadalmi egyeztetés nélküli elfogadása, és a legújabb, „családvédelmi” nemzeti konzultációt súlyos milliárdokból hirdető, a csapból is ömlő, kikerülhetetlen propaganda között.

Tüntetés az MTVA székháza előtt (Budapest, Kunigunda út, 2018. december 17.). Fotó: Mérce.hu
Tüntetés az MTVA székháza előtt (Budapest, Kunigunda út, 2018. december 17.). Fotó: Mérce.hu

Mi új a mostani tiltakozásokban?

A legnagyobb különbséget én az eddigi tiltakozások és a mostaniak között abban látom, hogy a tüntetők itt most két aktuális ügy kapcsán, de a rendszer ellen tüntetnek. Az ellenzék a parlamentben arra kényszerítette a kormányt, hogy kimutassa a foga fehérjét és bemutassa, hogy a jogállam, a képviseleti demokrácia, a népszuverenitás már üres kulisszának sem számít számára. A hatalom erőszakos fellépése a tüntetők ellen, a köztévé épületében teljesen törvényesen tartózkodó, jogosítványaikkal élő parlamenti képviselők megveretése és kidobatása a biztonsági szolgálattal jól mutatja, hogy a hatalom is úgy véli, itt bizony a rendszer ellen tüntetnek. Az egymást követő tüntetéseken egyelőre minden alkalommal egyre nagyobb és elszántabb tömeg vett részt, és december 17-ére valóban országossá váltak a demonstrációk.

A mostani tiltakozások valószínűleg hosszú távon is velünk maradó, legfontosabb következménye tehát az lesz, hogy a magyar politika legfőbb törésvonalává Orbán rendszerének megítélése lesz. Ez fogja meghatározni a pártrendszert és az érdekszervezetek egymáshoz való viszonyát is. A szlovák Vladimír Mečiar is elérte ezt az 1998-as választásokra, amikor végül olyan összefogással került szembe, amely a volt kommunistáktól a szakszervezeteken és a neoliberális sokkterápia elkötelezett hívein át a Magyar Koalíció Pártjáig ért, és így veszítette el megingathatatlannak hitt hatalmát.

Mi várható?

A kérdés megválaszolásához érdemes megértenünk, hogy miért is lenne rendszerellenes egy alapvetően munkajogi változás elleni tüntetéshullám? Miért nem kérik a szakszervezetek most az ellenzéki pártokat arra, ne csináljanak pártpolitikát egy szakpolitikai kérdésből? Mert úgy tűnik, minden szereplő megértette-megtanulta az elmúlt nyolc évben, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében valós szakpolitikai egyeztetési fórumok és az egyeztetésre való kormányzati akarat hiányában nincs olyan, hogy szakpolitika. Orbánék minden kérdésben – a 2011-es új munkatörvénykönyvtől a közoktatáson, az egyetemeken, a közszolgáltatásokon vagy a nyugdíjrendszeren át az új alkotmányig – meglepetésszerűen, az egyeztetéseket kihagyva csaptak le, és nyomtak át erőből alapvető változtatásokat. A tiltakozások hatására pedig legfeljebb látszólag, időlegesen visszakozva, az érintetteket megosztva, egymás ellen kijátszva érték el eredeti céljaikat, a szavukat felemelők ellen pedig az állami médiát és az egyre nyomasztó fideszes médiafölényt kihasználva indítottak rágalom-hadjáratokat. Most is az új túlóratörvény elleni bírálatokat annyival intézik el, hogy „Soros”.

Most, hogy az ellenzék és az érdekszervezetek már nem játsszák Orbánék rendszerében a rájuk osztott legitimációs szerepet, egészen tisztán megmutatkozott, hogy a hatalom a nyílt erőszakra épül. A demokrácia, a fékek és ellensúlyok rendszere, a független, a hatalmat ellenőrző intézmények, a társadalmi érdekegyeztetés nem kolonc a hatékony kormányzáson. Éppen ellenkezőleg, azt biztosítják, hogy a joggal élni és ne visszaélni lehessen, hogy az egyes szakpolitikai döntések ne egyes érdekcsoportok, hatalmi klikkek érdekeit, hanem pont az ezekben az egyeztetésekben megnyilvánuló közjót szolgálják. Az első magyar demokratikus kormány, a mostanában Orbánék által előképnek tekintett Antall-kormány nem véletlenül intézményesítette széles jogkörökkel az Érdekegyeztető Tanácsot. A szociális partnerekkel való egyeztetés ugyanis segített a rendszerváltás súlyos válságának kezelésében.

Mivel a jogállamot, az érdekegyeztetést Orbánék 2010 óta teljesen lerombolták, az Állami Számvevőszék ellenzéki pártok ellehetetlenítésén dolgozik, és az Országgyűlés a nyílt jogtiprás intézménye lett, a társadalom számára nem marad más, mint az utcán kifejezni elégedetlenségét az erőből átnyomott törvények, a korrupció és a hazugsággyárrá züllesztett média felett. Ha Orbánék nem képesek változtatni, a hasonló és egyre erősebb tiltakozási hullámok válthatnak a normává Magyarországon.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Labanino Rafael
Labanino Rafael

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória