Lehet, hogy nem hordasz maszkot, de miért bünteted, aki mégis megteszi?

L

Az én maszkom téged véd, a tied pedig engem. Most tegyük félre, hogy több kísérleti bizonyíték van már amellett, hogy a maszk a viselőjét is óvja (persze akkor, ha helyesen hordja), ugyanis ha kisebb dózisban ér valakit új koronavírus, az nagyobb valószínűséggel vezet enyhe vagy tünetmentes lefolyású megbetegedéshez.

Adott tehát egy társadalmilag hasznos, a közjóért végzett cselekedet. De miként fordulhat elő, hogy a maszkviselőket – és tágabb értelemben azokat, akik minél inkább betartják a járványügyi szabályokat – furának nézik, megmosolyogják, rosszabb esetben online zaklatás célpontjává válnak? Miért számít fraiernek az, aki tényleg csak maximum ötven fő számára szervez családi eseményt, vagy nem mostanság szalad le hétvégi tengerpartira vagy nem akar feltétlenül minden este kiülni egy zsúfolt teraszra?

Játékelméleti szempontból ez a viselkedés teljesen értelmetlennek tűnik. Ha valaki elég hülye ahhoz, hogy némi kényelmetlenséget, erőfeszítést, pluszmunkát és költséget vállalva önzetlenül hozzájáruljon a közjóhoz, javítva az én életem minőségét is (sőt adott esetben az egészségemet védi), akkor miért azon dolgozom, hogy e tevékenységében bármi módon zavarjam, vagy aktívan akadályozzam?

Tágabban értelmezve: különböző társadalmakban mennyire jellemző az együttműködés, hogyan szokás viszonyulni ehhez a kérdéshez, valamint a potyautas-problémához? Ezt vizsgálta három, a notthinghami, illetve a st. galleni egyetemen dolgozó közgazdász, Benedikt Herrmann, Christian Thöni és Simon Gächter. Tanulmányukat a Science közölte 2008 márciusában; eredményeiket az itt elérhető cikk, a kiegészítő és háttérinformációk, valamint a tanulmányra a figyelmet felhívó 250bpm című blog nyomán mutatom be.


A Közjószágos játék

A kísérlet alapja egy egyszerűsített játékhelyzet. Négy játékosunk van, akik nem tudnak kommunikálni egymással, és senki sem ismeri a másikat. A játék számítógépek segítségével zajlik. Indulásként minden résztvevő kap 20 fabatkát. Ezután ebből mindenki vagy betesz valamennyit egy közös alapba, vagy megtartja magának az egészet. A játékosoknak egyszerre, egyidőben kell dönteniük arról, hogy egyáltalán befektetnek-e a közösbe, és ha igen, mennyit.

Miután döntöttek, mindenki, attól függetlenül, hogy mennyivel járult hozzá a közöshöz, annyi fabatkában részesül, mint amennyi a közös alap 40%-a. Ezután mindenkit tájékoztatást kap arról, hogy a többiek egyenként mennyit tettek be a közösbe, tehát arról is lesz információjuk, ha akad egy vagy több olyan játékos, aki semmivel sem járult hozzá az alaphoz. Ezzel zárul az első kör. A résztvevők összesen tíz kört játszanak, számuk és személyük nem változik.

Hogy kinek mennyi lesz a haszna, hogyan alakulnak a játékban a bevételek, az persze nem csak az alanyok egyéni döntésein múlik, hanem azon is, hogy a többi játékos mennyire akar a saját fabatkáival hozzájárulni a közöshöz, azaz mennyire együttműködő. Ha egy fabatkát akarok befektetni a közös alapba, az konkrétan egy fabatkába kerül nekem, de azon a fabatkán csak 0,4 fabatkát nyerhetek. Tehát az egyéni anyagi érdekem folyamatosan azt diktálja, hogy tartsam csak meg az összes fabatkát. Ám ha mindenki megtartja az összes pénzét, akkor nem lesz közösből szétosztható bevétel sem; másfelől, ha mind a négy játékos beteszi a maga 20 fabatkáját, akkor mindegyikük 0,4 × 80 = 32 fabatkát keres! Tény, hogy ahogy a játék halad előre, a potyautasok előnyt szerezhetnek: azon felül, hogy megtartják az indulótőkeként kapott fabatkákat, még a közösből is rendszeresen megkapják a részüket.

Hogy érthetőbb és átérezhetőbb legyen, hogyan alakulhatnak a be- és kifizetések, nézzünk meg egy szélsőséges példát, azt az esetet, amikor egy játékos vagy beteszi mind az összes fabatkáját (teljesen együttműködő), vagy pedig mind az összeset megtartja (totálisan potyautas); vagyis nem bonyolítjuk a képet a köztes esetekkel.

Tehát a résztvevők kaptak 20-20 fabatkát, játszanak, s a kör zárásával ez áll elő:

Hány potyautas volt? Közös alap
a kör végén
Közös alap 40%-a Együttműködő
játékos vagyona
Potyautas játékos vagyona
0 80 32 32
1 60 24 24 44
2 40 16 16 36
3 20 8 8 28
4 0 0 20

Közjószágos játék, büntetéssel kiegészítve

A  játék következő változatában a résztvevők és a szabályok maradnak, de a szervezők mindenki számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy vagy több játékost megbüntessen. Ez a következőképpen zajlik:

A kör végi tájékoztatás nyomán minden résztvevő eldöntheti, hogy saját fabatkáiból mennyit akar büntetés(ek)re költeni. Egy büntetőpont ára 1 fabatka, ezért 3 fabatkát lehet levonatni az ellenfél vagyonából. Egy ellenfélre maximum tíz büntetőpontot lehet kiosztani. Tehát a legenyhébb esetben 1 fabatkát fizet a játékos azért, hogy a másiktól 3-at vegyenek el, míg a legdurvább esetben 10-et fizet egy 30 fabatkás elvonásért. A büntetés(ek)ről szóló döntéseket is egyszerre kell minden résztvevőnek meghoznia. A játékosok látják, hogy büntetésben részesültek, de azt nem tudhatják meg, hogy konkrétan ki tette ezt velük.


Kik voltak a résztvevők?

Még mielőtt kiderülne, különböző társadalmakban hogyan is alakultak a játszmák, érdemes megtudni, mi volt a kutatók kiindulópontja. Mint Herrmann, Thöni és Gächter írja:

Kutatási stratégiánk az volt, hogy a kísérletet komplex fejlett társadalmak jól összehasonlítható társadalmi csoportjai között végezzük el, oly módon, hogy a vizsgált társadalmak kulturális és gazdasági háttere a lehető legváltozatosabb legyen, annak érdekében, hogy a legnagyobb valószínűséggel figyelhessük meg a büntetéshez és az együttműködéshez való viszonyulásban az átfogó társadalmi különbségeket. Ami a szociológusok által az egyes társadalmak jellemzésére széles körben használt mutatókat illeti, a kísérletben képviselt társadalmak erősen különböznek egymástól. (…) A [kísérletben résztvevő] csoportok szociodemográfiai változékonyságának minimalizálása érdekében minden kísérletet (felső)középosztálybeli háttérrel rendelkező, hasonló életkorú egyetemi hallgatókkal végeztük el, akik általában nem ismerték egymást.

A vizsgálatot az alábbi városokban folytatták le, összesen 1120 fő bevonásával:

  • Athén, Görögország
  • Bonn, Németország
  • Boston, Egyesült Államok
  • Csengtu, Kína
  • Koppenhága, Dánia
  • Dnyipropetrovszk, Ukrajna
  • Isztambul, Törökország
  • Melbourne, Ausztrália
  • Minszk, Fehéroroszország
  • Muszkat, Omán
  • Notthingham, Egyesült Királyság
  • Rijád, Szaúd-Arábia
  • Szamara, Oroszország
  • Szöul, Dél-Korea
  • St. Gallen, Svájc
  • Zürich, Svájc

 

Mi lett a sima közjószágos játék eredménye?

Pontosan az, amire valószínűleg az olvasó is számít. Az együttműködők hamar rájöttek, hogy nincs mód a potyautaskodás megelőzésére, így ahogy a játék haladt előre, körről körre egyre kevesebbet tettek a közösbe. Volt olyan helyszín, ahol az első három körben még próbálkoztak a résztvevők az együttműködéssel, de aztán a negyedik körrel csökkenni kezdett a hozzájárulások szintje (pl. Muszkat, az ábrán sárga pöttyel jelölve). Ez a folyamat minden helyszínen megismétlődött. A játék indítása pillanatában az adott résztvevői csoport lehetett jelentősen vagy alig-alig együttműködő jellegű, de ahogy a kísérlet haladt, az együttműködés mindig lecsökkent:

Hogyan változik a közöshöz való hozzájárulás átlaga a közjószágos játék sima változatában, 10 körön keresztül? Ezt mutatják a vonalak. Az önérdek követése és a megtorolhatatlan potyautaskodás miatt mindenhol csökken az együttműködés. A zárójeles számokból kiderül, adott helyszínen mennyi volt az átlagos hozzájárulás. (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)
Hogyan változik a közöshöz való hozzájárulás átlaga a közjószágos játék sima változatában, 10 körön keresztül? Ezt mutatják a vonalak. Az önérdek követése és a megtorolhatatlan potyautaskodás miatt mindenhol csökken az együttműködés. A zárójeles számokból kiderül, adott helyszínen mennyi volt az átlagos hozzájárulás. (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)

Mi lett a büntetéses játék eredménye?

Az a lehetőség, hogy a potyautasokat igenis meg lehet büntetni, a résztvevői csoportok többségében az együttműködő viselkedésmódot erősítette. A potyautasok megtanulták, hogy nem éri meg így viselkedni, ezért ők is elkezdték befizetni a fabatkákat. Ez az ábrákon zárójelben közölt számokból is látható, amelyek azt mutatják az egyes helyszíneken átlagban mennyi fabatkát tettek a játékosok a közösbe. A „társadalmi célú” büntetések hatása igen jelentős volt például Melbourne-ben, ahol a sima játékban átlagosan alig 4,9 fabatka volt a hozzájárulás a közös alaphoz, míg a büntetéses játékban már 14,1. Szintén jelentős különbség alakult ki a nottinghami átlagok között (sima játék: 6,9 – büntetéses játék: 15).

Ami a kísérlet legizgalmasabb eredménye, hogy egyes helyszíneken a büntetés bevezetése lényegében semmi hatással nem járt. A közöshöz való hozzájárulás szintje a kétféle játéktípus során többé-kevésbé ugyanolyan szinten maradt, amikor a kísérletet Minszkben, Szamarában, Dnyipropetrovszkban, Muszkatban, Isztambulban, Rijádban és Athénban végezték. Sőt, Rijád esetében a büntetés lehetősége még rontott is az eleve alacsony együttműködési készségen (a sima játékban 7,6 volt a hozzájárulások átlaga, a büntetésesben 6,9):

Vonalak: hogyan változik a közöshöz való hozzájárulás átlaga a közjószágos játék büntetéses változatában, 10 körön keresztül. Számok zárójelben: adott helyszínen annyi volt az átlagos hozzájárulás a közöshöz. (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)
Vonalak: hogyan változik a közöshöz való hozzájárulás átlaga a közjószágos játék büntetéses változatában, 10 körön keresztül. Számok zárójelben: adott helyszínen annyi volt az átlagos hozzájárulás a közöshöz. (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)

Antiszociális büntetés

A három kutató azt figyelte meg, hogy akad néhány olyan társadalom, amelyben a kísérlet szereplői az általuk „antiszociális büntetés”-nek nevezett megoldást alkalmazzák, vagyis éppen hogy az együttműködőket büntetik. Ténylegesen oly mértékben részesítették büntetésben az együttműködőket, hogy ez lenullázta a közösség javát szolgáló büntetés fentebb ismertetett hatásait.

Az alábbi ábrán az látható, hogyan alakult a közöshöz való hozzájárulás előbb a sima játékban, majd a büntetéses változatban. Halványpirossal emeltem ki azokat a helyszíneket, ahol a sima játék során az együttműködés közepes vagy gyenge volt, majd nagyjából ugyanígy maradt a büntetéses játékban is. A sima játékban startból Nottinghamben, Athénban, Isztambulban és Melbourne-ben volt a legalacsonyabb az együttműködés szintje, ám ez a büntetés lehetőségének hatására a felsoroltak közül csak Nottinghamben és Melbourne-ben változott:

A hozzájárulások átlagának alakulása a sima játékban (N experiment) és a büntetéses változatban (P experiment). (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)
A hozzájárulások átlagának alakulása a sima játékban (N-experiment) és a büntetéses változatban (P-experiment). (Forrás: Herrmann et al., Science, 2008. március 7.)

Tehát míg a „társadalmi célú” büntetés (a potyautasokat lehetőség szerint együttműködésre szorítani) nagyjából ugyanúgy működött az összes játékoscsoport esetében, addig helyszín szerint igencsak változó volt, hogy az antiszociális büntetés hol fordul elő. Míg a jelenség Nyugat-Európában alig bukkant fel, általános volt Kelet-Európában, a Közel-Keleten és Görögországban.

A kutatók úgy találták, hogy úgynevezett negatív korreláció áll fenn a jogállamiság (rule of law), az állampolgári együttműködés normái, valamint az antiszociálisan büntető viselkedésmód között, mégpedig jelentős mértékben. Ez másként fogalmazva annyit tesz, hogy az antiszociális büntetés azon játékoscsoportokban volt durvább és keményebb, amelyek tagjai olyan társadalmakban élnek, ahol

a jogállamiság és az együttműködés normái gyengék.

Herrmann, Thöni és Gächter más, jól megragadható, szignifikáns összefüggéseket is talált. Jelentősen csekélyebb volt az antiszociális büntetés szintje olyan társadalmakban, amelyeket magas fokú bizalom jellemez, ahol nagy az egy főre eső össztermék (GDP), tehát az anyagi jólét a jellemző, és amely társadalmak a különböző rangsorok értékelése szerint jól működő demokráciák. Szintén kevésbé volt jellemző az antiszociális büntetés az egalitariánusabb és az inkább individualista társadalmakban, valamint ott, ahol a bizonytalanságokkal szemben toleránsabb a társadalom. Érdekes eredmény, hogy azon társadalmakban, ahol kisebb a társadalmi nemi elkülönböződés nők és férfiak között (tehát ahol inkább megvalósul a férfi-női egyenlőség, egyenjogúság), ott a kísérletben jellemzőbb volt az antiszociális büntetés (lásd a háttér információs PDF 34–35. oldalát).

Mindebből a három kutató arra következtet, hogy az antiszociális büntetés szintjét az általános társadalmi háttér magyarázza – ezért is kapta tanulmányuk az Antisocial Punishment Across Societies (Antiszociális büntetés különféle társadalmakban) címet. A jelenség pszichológiájáról szólva azt feltételezik, hogy az ilyen típusú büntetés a bosszú egyik formája lehet, a bosszú pedig univerzális viselkedésmód, számos társadalomban a büszkeség, az „arc” megőrzésének eszköze. Vagyis: jól megbüntettél engem a potyautaskodásom miatt, így én is megbüntetlek, hogy érezd csak meg, milyen. És mivel nem tudom, a magamét pontosan kitől is kaptam, a büntetést minden együttműködő játékosra kiterjesztem.


Kommentár

Nehéz bármit hozzátenni e tanulságos eredményekhez, hiszen nem vagyunk társadalomtudósok – jegyzi meg a 250bpm szerzője, a Svájcban élő Martin Sústrik. Ő arra hivatkozik, hogy szülőhazája, Szlovákia, mint vasfüggöny mögötti állam könnyedén elhelyezhető a Notthingham–Dnyipropetrovszk tengelyen. Felidézi, hogy például 1989 előtt az állampolgár számára teljesen értelmetlennek számított közös ügyekhez hozzájárulni, mert ennek minden előnyét elnyelte a diktatúra sötéten átláthatatlan bürokráciája. Sőt mi több, az számított helyes viselkedésnek, ha mindenki minél többet vitt haza a közösből – annak ellenére, hogy a büntető törvénykezés elvileg súlyosan megtorolta az ilyesmit (persze, ha az elnyomó hatóságoknak érdekükben állt egy bizonyos valakire rávarrni a balhét). Ilyen környezetben a „társadalmi célú büntetés”, például a potyautasság jelentése a hatóságoknak finoman szólva elképesztő igazságtalanságnak számított; és még sorolhatnánk a példákat.

Románia is szépen elhelyezhető a Zürich–Athén–Isztambul–Minszk négyszögben. Valószínűleg a bosszú jelentős mértékben magyarázza az antiszociális büntetgető viselkedésmódot. Vagy a frusztráció. Egy banális példa a saját környezetünkből. Megérkezem egy hazai településre. Indulnék tovább gyalog, leparkolnék valahol, de ez szabályosan közel lehetetlen. A kijelölt parkolók teljesen zsúfoltak. A szűk utcákban mindenki ott hagyja a kocsiját, ahol éri, utcasarkokra, a járdákra, zöldfelületekre parkolnak a népek szabálytalanul. A gyalogosoknak, babakocsisoknak, bicikliseknek ezen a településen semmi esélyük. Végül dühösen megunom, és szabálysértő módon én is leparkolok. Ha pont akkor jelenik meg a helyi rendőrség, hogy jól megbüntessen, igencsak fel lennék háborodva, hiszen ténylegesen ők (a városi tanács, a hatóságok, bárki, aki illetékes) lehetetlenítik el az együttműködő-szabálykövető magatartást. Ha hasonló helyzetben egy helyben élő ordítani is kezd a rendőrrel, teljesen érthető, hiszen ő ezáltal azt a talán nem is tudatosított dühét-frusztrációját vezeti le, hogy egy ilyen bénán szervezett és vezetett településen kénytelen élni az életét.

De más következtetés is alátámasztható a fenti kísérleti eredményekkel. Egyénileg mélyen gyökerező morális beállítódásaink vannak, amelyek a lehető legszemélytelenebb helyzetekben, ismeretlenekkel szemben is megnyilvánulnak (lásd azokat a helyszíneket, ahol a játékosok eleve az együttműködés irányába indultak el). A morális beállítódás, a proszociális viselkedés nagy valószínűséggel az evolúciónk eredménye, hiszen az ember társas lény, és viszonylag kevesen kockáztatják, hogy viselkedésükkel mintegy kiiratkozzanak a társadalomból.


Mi lehet a közös Athénban, Dnyipropetrovszkban, Isztambulban, Minszkben, Muszkatban, Rijádban és Szamarában? Vagy hogy a mi térségünkre közelítsünk, Belgrádban, Budapestben, Bukarestben, Brassóban, Galacon, Iași-ban, Kassában, Kolozsváron, Munkácson, Pozsonyban, Várnában?

A történelmileg változatosan egymásra tevődő, osztályalapú, nemzetiségi, nyelvi és vallási elnyomások? A jelentős gazdaságföldrajzi különbségek, a most is egyre növekvő egyenlőtlenség? Az, hogy errefelé – mondjuk Svájccal ellentétben – alig van lehetőségünk tényleg sokakat elérő, szabad vitákban megegyezni arról, hogy adott kérdésben mi a közjó? Miért logikus döntés a Kelet-Európában élő állampolgár számára az azonnali egyéni megoldások keresése, még akkor is, ha sejti, hogy a közjó mindenki számára, tehát neki is előnyösebb lenne már középtávon is? Szerintem ezek a legjobb kérdések, ami Herrmann és szerzőtársai kutatása nyomán feltehetők.


Az írásban ismertetett tanulmány:
Benedikt Herrmann, Christian Thöni, Simon Gächter: Antisocial Punishment Across Societies. Science 07 Mar 2008: Vol. 319, Issue 5868, pp. 1362-1367. DOI: 10.1126/science.1153808


Kapcsolódó cikkünk

Miért lettünk Európa leprásai?

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Sipos Géza

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória