Miért lenne szükség magyar zöld baloldalra most, hogy az AUR ott ül a parlamentben?

M

Szocdemek, jobb- vagy baloldali zöldek, anarchisták, kommunisták, szoclibek, libertariánusok, kommunisták – néhány olyan politikai közösség, amelynek a jelenlegi román parlamentben nincs képviselete. Bár vannak képviselők, akik liberálisnak vallják magukat (inkább csak szűk körben, mint nyilvánosan), sokszor kényszerülnek olyan politikai kompromisszumokra, melyek után liberalizmusuk már fel sem tűnik.

Másrészt 2021 az az év, amikor valós hatalmat/befolyást kapott a szélsőjobb, mégpedig a jól szervezett, professzionális kampányt folytató AUR képében. Meggyőződésem, hogy a kilenc százalékos parlamenti párt ezután, ha újabb székelyföldi provokációkba vág bele, jóval nagyobb sajtófigyelmet kap majd mind román, mind magyar részről, s így több olyan akció is várható részükről, mint amilyen az úzvölgyi temetőben történt volt. Az események után néhány hónappal ugyanis a Calea Neamului nevű szélsőséges szervezet Trianon-napot ünnepelt Sepsiszentgyörgyön. Jelen volt a később megszülető AUR elnöke, George Simion is, de mind a helyi magyar, mind a román sajtó érdeklődését elkerülte az esemény. Akkoriban én voltam az egyetlen, aki mikrofont dugtam Simion orra alá, valamelyest ismerve már a Facebook-aktivitását, és látva a platformon kifejtett „munkája” eredményét. El lehet képzelni, ha újra megjelenik Szentgyörgyön, most milyen figyelem fogja övezni Simiont, nem csak a sajtó, hanem Kelet-Európa leginkább jobbos lakossága részéről, amely a provokációt joggal sérelmezi, és ezért egyre nehezebbnek érezheti majd nem felülni neki. 

Csakhogy, amennyiben az erdélyi magyarság – amely leginkább magyarországi politikusokat kedvel és követ, olyanokat, akiknek a retorikája sokszor nem sokban különbözik az AUR-étól –, nem hajlandó más stratégiát találni, mint ragaszkodni a nacionalista és az (akár jogosan) sérelmi politikához, akkor ez nem vezethet máshova, mint szélesedő román–magyar ellenszenvhez, és akár nyílt etnikai konfliktusokhoz. Képzeljük el például, hogy ha az Úzvölgyében majdnem sikerült ilyesmit kirobbantani, akkor mennyivel több potenciálja van rá most az AUR-nak. Az idegengyűlöletre és az önviktimizálásra mindkét közösség fel van hergelve – a két közösség jelenleg úgy fest, mint két egymás felé száguldó vonat,

és egyelőre nem látszik, hogy bármely szerelvény ki szeretne térni. 

Az persze, hogy kinek a kezében van a váltó, bonyolult kérdés. Több kéz tapad rá, elsősorban természetesen a magyar érdekképviseleté. Az RMDSZ, majd később a két kis Fidesz-szatellitpárt éveken keresztül, maximum a kisujját mozgatva figyelte, hogyan tolódik az erdélyi magyar közösség egyre csak jobbra, hogyan morzsolódnak fel a szolidaritás megmaradt társadalmi formái, és hogyan veszi át a rasszizmus a mindennapi diskurzust, esetenként szivárog be a sajtóba is. Ugyanakkor, amikor az erdélyi magyar közösség csoportjai nem áldozatként jelentek meg, hanem atrocitások elkövetőiként (gondoljunk csak a romaellenesség különböző, többször lincshangulatig eljutó eseteire), akkor a politikum ímmel-ámmal és csak óvatosan mert állást foglalni. A politikum felelőssége az is, hogy a nemzetegyesítési hévben valós alternatíva nélkül hagyta a magyar és rommagyar közbeszédet összefolyni: Kövér Lászlók jönnek-mennek Erdélyben, és arról beszélnek, hogy a multikulturalizmus halott, erdélyi kulturális kalandorok flangálnak Budapesten fontos hivatalokban, és teszik közzé könnyed antiszemita üzeneteiket

Persze, emellett másoknak is van felelőssége bőven: a szervilis sajtónak, amely az öncenzúra szürke ködébe bújt; az értelmiség egy részének, amely gázsiját féltve hallgatott el, mikor a politikum egyre szűkebbre szabta körülötte a nyilvánosságot; a kritikai hangokat négy kocsmafal között gyakorlóknak; a nagy erdélyi spektákulumban intézményeket önjárató módba programozó intézményvezetőknek; a hagyományőrzésre és a hímes tojások mívelésére beállt kulturális szereplőknek, akik csak titkon, ha külföldön mások csinálják, akkor örülnek a társadalmilag elkötelezett művészetnek, amúgy meg csak hümmögnek magukban, és sekélyes szórakoztató piaci produktummá változtatják az alkotásokat. 

Márpedig azt a váltót meg kellene nyomni, különben félő, hogy az ütközés elkerülhetetlen. Mind a politikumnak, mind a fent említett szereplőknek szükséges lenne a szociális kérdések felé fordulniok.

Az AUR ugyanakkor nemcsak a pártpolitika számára látszik kihívásnak,

hanem egyben lehetőséget teremt arra is, hogy a zöld baloldal ismét magára találjon. Nemrég Cornel Ban közgazdász írt remek elemzést arról, hogy Románia mennyire nem érti az új EU-s költségvetés (és járvány-mentőcsomag) követelményeit, és hogy az egész politikánk úgy néz ki, mint a hetvenes években: miközben az EU a zöld átállást propagálja, addig Romániában a régi nóta szól: autópályákra és környezetszennyező beruházásokra kérnénk a pénzt. De nem fognak adni. 

Ha a román politika nem is, az egyszeri európai állampolgár ma már tudja, hogy nincs fontosabb ügy, mint a klímakatasztrófa megfékezése. Aki mást mond, az olyan, mintha a süllyedő Titanicon tonikozna és hegedülne, miközben lenne elég csónak (feltehetően, persze), hogy mindenkit partra vigyen. Romániában ráadásul van annak hagyománya, hogy zöld kérdésekkel lehessen mobilizálni. Gondoljunk csak a mentsük meg Verespatakot mozgalomra, amelynek szárnyain az USR végül párt lett és bejutott a parlamentbe, közben meg gondosan lerúgta magáról az antikorporatista, rendszerkritikus elemeket. 

És hogy mennyire megérné zöldben gondolkodni, még akár az RMDSZ által képviselt jobboldali politikával is, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy az erdélyi magyarok alapvetően környezetvédők, persze „zavaros” módon. Viszont a parlamenti választásokra készülve még olyan témát nem kaptak az RMDSZ–EMSZ részéről, amilyen az államelnöki kampányban előfordult. Azt viszont nem gondolom, hogyha például valaki Marosvásárhelyen rendesen elindítana egy kombinátellenes mozgalmat (mint ahogy néhány éve valamilyen kezdetleges szinten ez már meg is történt), és a gyár felszámolása utáni űrre valós szociális és gazdasági megoldásokat javasolna, ne kapna hatalmas támogatottságot.  

Nem véletlen, hogy az AUR-szavazók nagyon nagy százaléka azokból áll, akik kiábrándultak az USR-ből és a PSD-ből. Míg az utóbbi párt ímmel-ámmal képvisel szociális kérdéseket is, de épp csak annyit, hogy törzsszavazói azért éhen ne pusztuljanak, addig az előbbi hardcore neoliberális párt lett (akinek nem tiszta, pontosan mit jelent ezt, nézze meg ezt a videót, amelyben Gulyás Márton szépen elmagyarázza, hogyan is számolta fel a friedmanizmus és a thatcherizmus a jólétre épült társadalmat).

Az egyszeri AUR-szavazónak tökéletesen igaza van abban ugyanis, hogy őt a rendszer cserbenhagyta, de mivel minden egyes párt, amely eddig a parlamentben „dolgozott”, nem értük cselekedett, hanem a nagytőke érdekeit képviselte. Egyetlenegy pártban sem merült fel komolyan a progresszív adózás, az oktatási reform, a szociális jóléti intézkedések bővítésének gondolata. Akkor meg maradt nekik az AUR, akkor is, ha bőven vannak olyan képviselői, akik hajmeresztően ostobák. Mert róluk még el tudják hinni, hogy nem az establishment emberei.

Ha pedig valaki ezzel versenybe akarna szállni, annak muszáj szintén a rendszer problémáira a rendszeren kívülről reflektálva cselekednie. Muszáj kitérni tehát a szembejövő vonat elől. És balra kell térni, hiszen a szélsőjobboldali rendszerkritikának nem igazán szoktak a nyertesei lenni a kisebbségek – sőt, könnyen kerülhetnek a céltábla közepébe. Az RMDSZ-nek minimum meg kell próbálnia erősíteni a szövetség keretében a diverzitást, és megtalálni azokat, akiknek megalapozott rendszerkritikai véleményük van, akik akár radikális átalakításokat szorgalmaznak, és nem csak bólogatnak Kelemen elnök mögött.

A nem pártpolitikának, vagyis a mozgalmároknak, aktivistáknak, értelmiségieknek stb. muszáj visszatalálniuk a közbeszéd talajára, sőt, muszáj az utcai politizálásban, tüntetésekben, akciókban, flash mobokban részt venni. Ahol az AUR, ott kell lennie azoknak is, akik más, okosabb, emberbarátibb és a bajbajutottakra érzékeny megoldásokat javasolnak. A szélsőjobb erős jelenléte ugyanis nem csupán jelentős veszély, hanem lehetőség is lehet végre bemutatni, melyek lehetnek a problémákra a valódi megoldások.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória