Miért vagány feministának lenni Erdélyben?

M

Reflexiók Bartha Réka MIÉRT NEM KÖNNYŰ FEMINISTÁNAK LENNI ERDÉLYBEN? EGYSZEMÉLYES VALÓSÁGSHOW című írására.

Zsolt:

Mióta az eredeti cikk szerzője, Bartha Réka megnevezett, hogy reagáljak a témában, az forog bennem, hogy nélküled nem tudok. Hogyan is lehetnék hiteles anélkül az oldal nélkül, amit te képviselsz az életemben. Több oldalnyi kitörölt vélemény, elképzelés, statútum, okoskodás kérte a segítséged, arról, hogy milyen a férfi, aki partner, és hogyan szakad ki a hagyományokból, amit nagyapáktól kapott, hogyan lesz ember a nemi szerepből kitörve. Van ilyen?

Eszter: 

Mióta megneveztek téged, hogy reagálj a témában, számtalanszor szóba került köztünk ez. Hogy feminizmus. Először is, hogy a szótári magyarázaton túl mit is jelent. Mert nem olyan nyilvánvaló, mint amilyennek tűnik. Feminista az emancipált férfi? Vagy egy Nike reklám? Vagy a főnök, aki elengedi a női beosztottját, ha a gyermeke beteg? Jól el is késtünk a leadási határdiővel, de nem bánom. Felszínre kellett hoznom, le kellett ülepedjen. Csak így lehet erről beszélni.

A múltról

Zsolt:

Soha nem láttam egyik nagyapámat sem mosogatni, vasalni, teregetni, bár nagyanyáimnak sem hallottam zsörtölődését, hogy ők végzik a házi munkát, ugyanakkor a mezőről sem hiányoznak. Minden természetesnek tűnt. Minden természetes volt. Mindennek megvolt látszólag a helye. “Az asszonynak s az embernek is.”

Ez egyszerűen a múlt. Hiába rónám fel neki. Halott már. Legfeljebb az emlékét sértem.

Hogyha nagyapád, a népdalod, a népmeséd vagy épp kultúrád határoz meg férfiként, az nagyon távol van az embertől.

Lehet ezt a kérdést, kulturális, szociológiai, pszichológia, történelmi, néprajzi, politikai, vallási vagy filozófia olvasatban boncolni, de egyikhez sem értek. Számomra ez nem kérdés, és nem is volt soha, hogy férfiként mit tehetek meg, vagy a környezetemben lévők, nőként mit nem. Az egymásra figyelés és az empátia maguktól elhelyeznek mindenkit a megfelelő helyre úgy munkakörnyezetben, mint családban. Inkább ott látom a gondot, hogy társadalmi szinten ez hová tűnt, hogy ennyire gyakori a megkülönböztetés és a családon belüli erőszak. Nem, nem lehet mindent a nagyapáinkra és a Facebookra fogni. Van, ami a tükörből néz vissza ránk, és nincsenek kifogásai.

Eszter:

Néhány éve, amikor először kerültem közel ahhoz, hogy a nőiséget értékként kezeljem, akkor a nőiség, az individuum elfogadását jelentette számomra. Ezt pedig Lena Dunham és a Girls nevű sorozat hozta felszínre bennem. Megszerettem a testem, megszerettem a helyem az életben diplomás, dolgozó anyaként, nem féltem hangosan kimondani a gondolataimat többé. Felszabadultam. Ettől fogva pedig – bármilyen hihetetlen, hogy egy sorozat kellett hozzá, de mertem létezni a világban, mint bárkitől független személy. Mint egy nő, aki tudja, hogy mit akar.

Rólunk 

Eszter:

Sokat beszélgetünk itthon. És mivel mindketten éltünk, ezért sokat tanulhatunk is egymástól. Megkérdem tőled. Tényleg vannak ilyen kegyetlen férfiak? Tényleg. Te pedig elmondod nekem, hogy nagyon csúnya dolog volt tőlem, hogy férfi rajongói táborokat tartottam magam körül “barátok” címszó alatt. És igazad van. Egy barátnőm elmeséli, hogy mennyire kegyetlen volt vele egy férfi, és fortyog bennem a düh. De nem egy férfi, lyukadunk ki többszöri beszélgetés után, hanem az ember.

Zsolt: 

Nálunk a nemek harcát érzelmek és testiség diktálja, amikor kell a gyengéd vagy éppen védelmező ölelés. Máskor két ember mindennapjai zajlanak feladatokkal, pihenőkkel, megoldandó helyzetekkel.

Az ember a társához közel születik meg, a társa tükörében. Nem azért mosogatok, teregetek, takarítok, mert férfiként az kúl. Simán azért, hogy legyen időnk egymásra. Legyen minőségi idő az esti teára vagy éppen szexre.

Szerepeinkről

Eszter:

Felmerül ugye még ez a zaklatási téma is. Most erről az egész “sztárok máglyára dobálása”-dologról nem beszélnék. Az már a média kezében van, és állítom, hogy nekem semmi közöm hozzá, és megítélni sincs jogom, hogy egy tőlem több ezer kilométerre történt eset igaz vagy hamis. Nem fogok senkit felmenteni, de segédkezni sem szeretnék abban, hogy egy embernek, akit nem ismerek kerékbe törjön az élete.

Viszont. Amióta mi ketten, babakocsit tologatva, vagy esténként a konyhában beszélgetni kezdtünk róla, egyre másra szabadulnak fel, valahonnan nagyon mèlyről az emlékek. Olyanok, amiket nagyon mélyre temettem. Nagyon őszintén. Eddig nem is emlékeztem rájuk. Fiúk, akik miatt rettegtem az iskolában a szünetektől. Vagy az osztálykirándulásoktól. Összesen két alkalommal szólok (női) tanárnak, hogy segítsen. Mind a kétszer azt a választ kapom, hogy ne árulkodjak, oldjam meg. Meg ott vannak a lányok, akik jobban bántottak a szavaikkal, mint bármelyik fiú. Igazából a lányok okozta terror ugyanolyan erősen megmaradt bennem, mint a fiúké. Sőt. Egy osztálytársnőm hadjárata félelmetesebb volt bárminél. Ezt is csak tanulságként mondom el. Mindegy hogy fiú, vagy lány. Tanult, vagy hátrányos helyzetű. Emberből bánt.

Székely Erika rajza a szerzőpárosról

Zsolt: 

Hogyha bárki sérül azáltal, ahogyan beszélek, viselkedek, döntök, élek, az az ember miatt sérül. Nincs ehhez köze a férfinak. Még akkor sincs, hogyha a sokra tartott tesztoszteron, a mindenek híres okozója, adja magát kifogásként. Emberként nem tudunk mit kezdeni a szerepeinkkel. Hogyha kevés az ember, akkor kell a férfi, a főnök, a nő, az anya, az apa. “Azért, mert az apád vagyok, és azt mondom.” Pedig mennyire szépek ezek a szerepek, hogyha nem takarózni, érvényesülni, győzni, …, használják őket, hanem élni, szeretni, játszani.

A világról

Eszter:

Aztán meg persze, vannak elvetemült férfiak, társadalmak, kormányok amelyek tényleg okot adnak arra, hogy a feminizmusról beszélni kelljen. Mert az, hogy valaki a neme miatt kerül kisebbségi helyzetbe, az nincs rendben. Hogy csupán emiatt legyen kisebb fizetése, vagy jobb pozíciója, az sincs rendben. Az sem okés, hogy egy nőnek szoknyát kell húznia ahhoz, hogy jobban érvényesüljön, vagy éppen tűrnie kell, hogy a felettese a fenekére csapjon, vagy az ölébe húzza a céges bulin. A társadalmi pozíciók nem vaginára, vagy péniszre voltak kitalálva, hanem emberekre. És akkor azt hiszem, hogy innen kéne elindulni, ha feminizmusról beszélünk. Nem onnan, hogy ki mosogat. Vagy arról sem, amikor a férfi kollégám azt mondja, hogy néha fejfájást okoz ennyi nővel dolgozni. Mert tény, hogy néha fárasztóak vagyunk, egymás számára is. Tegye fel a kezét az a nő, aki még sose unta meg a barátnője rinyálását. Vagy a sajátját.

Zsolt:

Mióta a munkaerő piacon dolgozok, mindegy milyen státuszban, azóta hallom, hogy egy feladat vagy munkakör az csajos vagy férfias. Bizonyos döntéseket hagyjanak csak a férfiakra, majd a könyvelőnő elintézi. Hosszasan sorolhatnám azokat a társadalmi szinten beidegződött anomáliákat, amelyek nem válogatnak tanult vagy tanulatlan, modern vagy konzervatív munkakörnyezet közt. Nem attól lesz egy cég vagy egy család igazságos és korrekt, hogy tanult emberek vagy modern emberek alkotják, felvilágosultak, akik nem fordítják el a fejüket a Dell pink reklámtól, hanem attól, hogy emberségesen bánunk egymással. Nem nemek szerint osztunk feladatot és fizetést, hanem képességek és személyiség alapján.

Hogy milyen férfiakkal együtt dolgozni? Szörnyű. Tegye fel a kezét az a férfi, aki nem unta meg már barátai, kollégái tesztoszteron gőzös, csajozós történeteit!

Az otthonról

Eszter:

Én, amikor összeköltöztem veled, elhatároztam, hogy a két munkahelyem közül feladom az egyiket, hogy többet legyek itthon. Több időm legyen társadnak lenni. De nem azért, mert a nőnek a konyhában és a gyerekekkel van a helye. Csak mert én így éreztem, hogy ez lesz a legjobb mindenkinek. Az én saját döntésem volt.

Mert ezek a dolgok emberből jönnek. Az általános hangulaton kell alakítani folyton. Hogy emberek ítéljenek és méltányoljanak embereket. És ne arról szóljon minden, hogy a nők így, és a férfiak úgy. A többi csak tőlünk függ.

Zsolt:

Én amikor összeköltöztem veled, éreztem, hogy minden döntés, amit azon túl meghozok, a közös életünk javát szolgálja. Minden hibát érzünk mindnyájan, akik osztozunk az otthon melegében. Nem azért dolgozok naphosszat, és építem a karrierem, mert a férfitól ez elvárt. Azt teszem, amit a közös igényünk diktál. Valójában nem is dolgozok, és nem is házi munkát végzek. Egyszerűen igyekszek levenni a közös teherből minél többet, hogy mindketten kapjunk a gyerekek és egymás szeretetéből. Ezért bármit képes vagyok megtenni vagy feláldozni. Ez nem a férfi döntése, ezt te emberként hívtad életre belőlem, emberből.

 

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória