Miért védi az intézményrendszer az agresszorokat?

M

A napokban a közösségi médiában és a sajtóban (a Trasnindex írása itt, a Kolozsvári Rádió riportja itt elérhető – szerk. megj.) is figyelmet kapott egy online egyetemi óráról készült felvétel, amelyen Dr. Prof. Szamosközi István, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatója és volt dékánhelyettese kritikán aluli stílusban nyilvánul meg egy kollégájával szemben és a diákokat is trágár módon szidalmazza.

Felkavaró videó – több ilyet láttam már –, bár azt hiszem egyetemi közegből ez az első. Az ilyen felvételeket mindig, önkéntelenül is egymás után sokszor megnézem. Na, nem kedvtelésből, hanem mert egy nagyon mélyen felkavaró, zsigeri szinten felháborító érzés tölt el, amely ösztönösen újranézést követel.

Mi olyan felkavaró ebben a videóban?

A trágár kifejezések önmagukban biztos nem azok, mert egy könnyed délutáni séta során ezeknél ezerszer cifrábbakat hallhat az ember. Az agresszív viselkedés? Ilyet is láttunk már. A megfejtésem az, hogy az igazán felkavaró ezeknek a megjelenése ebben a kontextusban, az egyetemi óra keretében. Azt hiszem, viszonylag könnyen konszenzusra lehet jutni abban, hogy ennek a verbális stílusnak, ennek az agressziónak, megalázásnak, fölényeskedésnek semmilyen helye nincs semmilyen munkahelyen vagy intézményben, a pszichológia egyetemen pedig főleg.

A legutóbbi ilyen jellegű felvétel, amit láttam, az egy szatmári egyházi középiskolában készült, 2020 júniusában. Ebben a videóban egy középiskolai tanár beszél hasonló stílusban egy diákkal. Amikor eljutott hozzám ez a felvétel, néhány óráig közzétettem a Facebook oldalamon. Ez a felvétel indította el az Érted és a Székelydata által közösen működtetett Diáksztori kampányt, amelyben iskolai közegben bántalmazott személyek beszámolóit dolgoztuk fel képregények és drámai monológok formájában. Akkor ez a felvétel csak néhány óráig volt fent az interneten, és ennek oka kizárólag az volt, hogy felkeresett a felvételt készítő diák, és könyörgött nekem, hogy távolítsam el, mert ezért ő nagyon komoly retorzióra számíthat, és azt kívánja, bárcsak soha ne ártotta volna bele magát ebbe az ügybe. A felvételt akkor letöröltem, de ezzel természetesen a bántalmazás ténye nem törlődött el.

Még napokig írtak nekem olyan ismerőseim, akik abban az iskolában végeztek, hogy az illető tanár ilyen jellegű megnyilvánulása nem egyszeri véletlen tévedés volt. Hosszú évek óta ezzel a stílussal tartja sakkban a diákjait és tanártársait. Többször próbálták kirúgatni az iskolából, de állítólag nagy a befolyása az igazgatónál, ezért ez lehetetlen küldetésnek bizonyult. Ebben az adott esetben a diák ellen fegyelmi eljárás indult – mert megszegte az órákról való felvétel készítésének tilalmát –, és végül az országos szülői szövetség közbenjárásával sikerült megóvni őt a komolyabb szankcióktól. (Helyreigazítás: Mint az írás megjelenése után kiderült, az eset után az iskola szankcionálta a tanár viselkedését: állítólag fizetésmegvonásban és az iskolai közösségi tevékenységtől való eltiltásban részesült. Ez az információ csak az írás  megjelenés után jutott el hozzám.)

A fentebb említett pszichológia karos eset lefolyása kísértetiesen hasonlít a szatmári iskoláéhoz. Kikerül egy felvétel egy agresszív tanárról, amelyről elsőre azt is gondolhatnánk, hogy biztosan csak egyszer fordult elő, ideges volt, megesik. Aztán sorra érkeznek a visszajelzések volt és jelenlegi diákoktól, hogy ez bizony nem egyszeri eset, hanem az illető hosszú évek óta terrorban tartja a teljes tanszéket, diákokat, tanárokat egyaránt. Az intézményi vezető és a tanár minden vádat letagad, ködösít, és lesajnálja a beszámoló diákokat. Szerintük sem a felvétel, sem a rengeteg beszámoló nem bizonyíték a professzor terrorjára, és erre pont a beszámolók névtelenségét hozzák fel érvként, amely egyrészt rendkívüli szakmaiatlanságra utal, másrészt nem is helytálló. A beszámolók jelentős része nem névtelen, hanem névvel, fotóval, facebook-profillal vállalt komment.

Természetesen ezek közé csak olyan személyek tartoznak, akik nem aktív elszenvedői a bántalmazásnak, így nem kell félniük a retorziótól. A Transindexnek adott válaszában Szamosközi így nyilatkozik: „Azon csodálkozom, hogy egy komoly lap, mint a tietek, névtelen dolgokkal foglalkozik. Én nem tudnék mit kezdeni vele. Visszaírnám, hogy mondja meg ki az, és elbeszélgetnék vele erről.” Ezt a választ természetesen a professzor védekező állásának lehet betudni. Azt nem feltételezem róla, hogy nincs tudomása a világ vezető sajtóorgánumai által működtetett darkwebes whistleblower felületekről, amelyek akkora mértékben járultak hozzá a nemzetközi korrupció csökkentéséhez és a diktatúrák gyengítéséhez, mint korábban semmi. Ezeknek pontosan az az alapötlete, hogy a „sípfújók” névtelenül, titkosan adhatnak át információkat a sajtónak, anélkül, hogy a retorziótól tartanának. Természetes és nyilvánvaló, hogy a mindenkori aktuális hallgatói közösség azért nem lép, azért nem tesz feljelentést az etikai bizottságnál,

mert retteg a „nagyhatalmú Döbrögi” bosszújától és az intézmény megtorlásától.

Egy 2009-es Krónika-cikk alapján a professzor úrtól Svájcban biztosan megvonták volna a doktori címet, a doktori disszertációjában felfedezett plágiumgyanús rész miatt. De a BBTE által felállított bizottság, amelynek ő maga is tagja volt (!!!), nem találta megalapozottnak a plágium gyanúját. Ez csak egyetlen, nyilvánosságot kapott példa az illető hatalomgyakorlási módszerére, de nyilván ezen kívül számos olyan történet van, amely miatt a diákok joggal félhetnek feljelentést tenni. (Gondoljunk csak arra, hogy a megjelent beszámolók szerint rendszeresen belépeget más tanárok óráira ellenőrizgetni, és bele is szól, ha valami nem tetszik neki. Ez az én értelmezésemben nem más, mint erőfitogtatás, megfélemlítés, hatalommal való visszaélés.)

Szóval a diákok félnek, és érthető is, hogy miért. Mi erre az intézményvezetőnek, Fóris-Ferenczi Ritának a válasza? – „Aki fél, az inkább hallgasson.” Azt hiszem, ez a kijelentés, főleg, hogy egy pszichológiai végzettségű, magasan képzett értelmiségi szájából hangzik el, csak két dologra utalhat. Vagy ő maga is a professzor úr általi megfélemlítésben él, vagy ő maga is agresszor, ezért bagatellizálja az ügyet. Az pedig, hogy dékánhelyettesként elfogadhatónak találja azt, hogy két kolléga között – akár munkahelyi magánbeszélgetés formájában is – ilyen stílusú diskurzus történjen, sokat elmond a vezetői alkalmasságáról.

Látható tehát, hogy az intézményrendszer nem partner az agresszorok leszerelésében. Hogy mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy az agresszor hatalma által terror alá vonta már a teljes intézményt, és ahhoz, hogy az intézkedjen ellene, az ő beleegyezése kéne, amely nyilván abszurd (lásd: plágiumügy). A másik magyarázat a megszokás. Ez az ország, és különösen a magyar közösség, több mint negyven évig élt intézményi terrorban, ahol az intézmények nemcsak hogy nem voltak alkalmasak az agresszió leszámolására, hanem vállalt intézményi feladat volt az agresszió gyakorlása.

Ez az elmúlt harmincegy évben annyit változott, hogy most már nem vállalt cél az agresszió gyakorlása, csak mellékhatás. Az, hogy még mindig – és ráadásul ilyen magas, egyetemi szinten is –, ezzel a problémával küzdünk, nagymértékben köszönhető az elmaradt valódi intézményi reformnak. A Szamosközihez hasonló verbális bántalmazók, akiket a korábbi rendszer felkarolt, és kifejezetten a hallgatók megtörésére, sárba tiprására képezett ki, átmentették magukat az új rendszerbe. És amikor már talán rég nyugdíjasként kellene kutyát sétáltatniuk, még akkor sem vonulnak vissza, mert még mindig élvezik a hatalommal való visszaélés lehetőségét (Szamosközi saját bevallása szerint: „neki ez már nem erőfeszítés, hanem szórakozás”).

Hogy milyen hatásai vannak ennek az esetnek és főleg a bántalmazó intézményi védelemének?

Beláthatatlanok. Egyrészt rengeteg volt diák biztatja arra a pszichológia iránt érdeklődő középiskolásokat, hogy jó messzire kerüljék el ezt az intézményt, kifejezetten a professzor úr miatt. Ez hosszú távon oda vezet, hogy a kolozsvári magyar pszichológiai képzést (amelyet saját bevallása szerint, pont maga Szamosközi épített fel, és amiért annyira hálásak kell, hogy legyünk neki), ennek az embernek az agressziója fogja tönkretenni. Ezt az erdélyi magyar oktatás jelenlegi állapota mellett egyáltalán nem engedhetjük meg magunknak. Másrészt számtalan olyan pszichológus szakember járhat közöttünk, akiket önhibájukon kívül, tanulmányaik során, lelkileg valamilyen módon megnyomorított ez az ember. Az ő lelki sérüléseik felmérhetetlenek. De sajnos ez továbbgyűrűzhet a társadalom egészére is, mert ezeknek a pszichológusoknak a szakértelmére és a lelki stabilitására pont az ilyen értelemben rászorulók megsegítéséhez van szükség. Ez pedig az erdélyi magyar társadalom mentális-pszichés egészségi állapotát figyelembe véve, végképp nem fér bele.

Nyitókép: az illusztráció forrása az Érted Diáksztori kampánya.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Bukur Tamás

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória