Mit tanulhatna az erdélyi magyarság a Black Lives Matter tüntetőitől?

M

Sokat gondolkodom mostanság, kik is „Románia négerjei”: mi magyarok, vagy esetleg a cigányok; mostanság arra jutok, hogy a kérdés önmagában irreleváns, az elnyomások és szisztematikus elnyomás és xenofóbia más-más fokain állunk ugyan, de ez a végeredmény szempontjából mindegy. A végeredmény meg az lehetne, hogy vagy felemelkedünk ebből mindannyian, vagy egyikünknek sem sikerül. „Cade unu’, cădem toate” (Egyikünk elbukik, mind elbukunk) – szokták e szlogent a feministák használni,

és ez alkalmazható ránk is.

Az erdélyi magyarság és annak képviselete évtizedek óta nem tud (akar?) szövetségest találni más elnyomott kisebbségekben, sőt, sokszor maga is ellenségévé kívánja tenni őket a belső politikai mozgósítás és kohézió megtartása érdekében: romákat, melegeket, bevándorlókat. Az RMDSZ (a többi pártról nem is beszélve), kénytelen hangod adni mindenféle kisebbségek elleni gyűlöletbeszédnek időnként, hiszen vagy az egyházak, vagy a külföldi nagy szövetséges és fejőstehén, a Fidesz éppen hadjáratot folytat vagy a szexuális kisebbségek, vagy a „migránsok”, vagy a romák ellen – mikor ki van soron. Ilyen körülmények között az RMDSZ általában kelletlenül hallgat, vagy legalábbis ímel és ámol, miközben nem ötölnek és hatolnak a szövetség azon illusztris személyiségei, akiknek határozott és kirekesztő véleménye van. Például Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester a melegházasságot diszkriminálni kívánó referendum előtt minden további nélkül hinthette a nagy figyelmet keltő butaságait anélkül, hogy bármilyen szankció fenyegette volna ezért a szövetség részéről, amely a kérdésben semlegesnek állította be magát. 

Csak azért beszélek mindig az RMDSZ-ről, mert a másik két magyar törpepárt meg általában teljes mellszélességgel áll bele a gyűlöletkeltésbe, hiszen másuk sincs, csak a Fidesz-hűség és az ezért járó apanázs. Az ő esetükben a Fidesznek tükörreflexelni úgymond egzisztenciális kérdés. Az más kérdés, hogy az RMDSZ is beengedte a farkast az akolba: oly módon, hogy Orbán Viktor lett a „legnépszerűbb erdélyi magyar politikus”, gyakorlatilag el is lehetetlenült bármiféle autonómia.  

Bár a Black Lives Matter mozgalom hatása Kelet-Európában elég halovány, azért mégiscsak megtaníthatná az erdélyi magyarokat egynémely dologra. Például arra, hogy szövetségesek híján sokkal kevesebbet lehet elérni, ezért is akarja maga mellett tudni a BLM a többi kisebbséget (spanyol ajkúak, őslakosok, szexuális kisebbségek stb.). Ergo nem egy „feketék a világ ellen mozgalom”-ról van szó, hanem igyekszik minél szélesebb bázist megmozgatva, a többiek ügyét is felvállalva érni el a célt.

Azonban az, amiben – a magára maradt – erdélyi magyarság leginkább tanulhatna a BLM-től, hogy

nem föltétlenül a politikai osztály fogja megválaszolni a problémákat,

s megoldani a legritkább esetben szokta őket. Meglehetősen bohókásnak is hathat, hogy az úgynevezett demokratikus pártok azzal hitegetik az embereket, hogy valid választ nyújtanak az igazságtalanságaikra, holott a történelem azt mutatja, hogy az állampolgári rétegek együttes ellenállási stratégiái (sztrájk, tüntetés, forradalom stb.) jóval nagyobb eredményeket hoztak a hatalom dekoncentrálásának folyamatában, mint a választott képviselők. Az Egyesült Államokban például a Kongresszus majd negyede kisebbségi, és valahogy mégsem sikerült jelentős lépéseket tenni a deszegregáció irányába, a gettósodás és a marginalizáció megszűnése érdekében. 

Hasonlóan, bár természetesen struktúrájában másfajta elnyomásban élnek az erdélyi magyarok is: a gettósodás jelentősen sújt tömbmagyar régiókat, a nagy infrastrukturális beruházások meg mintha szándékosan kerülnék el a térséget. Bár most a két végletben készül épülni két autópálya, de harminc évig a román állam magukra hagyta a magyar térségeket, „minél rosszabb nekik, annál többen mennek el” alapon. Diszkrimináció van a fontos stratégiai hivatalokban (hadsereg, rendőrség, titkosszolgálatok), de a kisebb hivatalokban is alulmarad a reprezentáció, nem beszélve arról, hogy a klasszikus értelmiségi szakmákban is alulreprezentált a magyarság.

Abban, hogy nem működik megfelelően a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása (gondoljunk például a nyelvi jogokra, a visszaszolgáltatásokra), és erre akarat sincs, egyre többen feltételeznek ebben mélyállami struktúrát, amely polipként cuppant rá az elvileg független igazságszolgáltatásra, és nehéz nem igazat adni nekik. Mint abban is nehéz nem koncepciót látni, miért szállt rá a DNA sokszor piszlicsáré ügyekkel az erős erdélyi magyar politikusokra, akiknek esetenként ellehetetlenítette, hogy kompetens és vizionárius vezetői legyenek a közösségnek (Nagy Zsolt, Horváth Anna stb.).

Ilyen helyzetben lehetséges, hogy az utcai megmozdulások

sokat lendíthetnének  a jogérvényesítésen, hiszen az elmúlt évek „pragmatikus transzilvanizmusának” egyre inkább regresszív eredményei vannak, az erdélyi magyarság meg elszokott attól, hogy lehet az utcán is érdeket érvényesíteni. Igaz, mint fentebb mondtam, ehhez sem szövetségesei nincsenek, sem az elmúlt néhány alkalom nem adott sok okot bizakodásra. Egyrészt az erdélyi magyar települések csúnyán alulreprezentáltak voltak, amikor fontos nemkormányzati/civil megmozdulások zajlottak az országban (Verespatak-ügy, antikorrupciós tüntetések stb.). Másrészt meg az a baj, hogy az elmúlt év megmozdulásai, az autonómiatüntetések vagy az úzvölgyi szerencsétlenkedés mind-mind siralmas eredményt hoztak, és a román közvélemény szemében sikerült valamiféle barbároknak feltűnnünk, akik foggal és körömmel ragaszkodunk egy avítt szagú nosztalgiához.

A régebbi utcai sikerek – nem volt sok – a múlté lettek. Pedig volt némi szerepük például Kolozsváron a Funar-korszakban abban, hogy nem nyelte el a gödör a Mátyás-szobrot, vagy volt felszabadító erejük a 90-es évek eleji könyves felvonulásoknak is.

Az erdélyi magyaroknak most, ahelyett, hogy bevennék a magyarországi szélsőjobb kormányzati propagandát és elkezdenének a fehér szupremácia jegyében viszonyulni az USA-ban zajló tüntetésekhez, inkább tanulniuk kellene belőlük: egy jó és hatásos mozgalom nem építhet az üres nacionalizmusra és kizárólag a vélt és/vagy valós sérelmekre sem. Hanem jövőt kell sugallnia, ahogyan a BLM is – mint minden forradalom-szerűség – új kultúrát ígér. 

Az erdélyi magyar találhatna szövetségest maga is cigányokban, nőkben, melegekben, bevándorlókban, erre bőven el kellett volna kezdeni a politikai stratégiázást is. Persze még nem késő. Elvileg.

Black Lives Matter Erdélyben

Az antifát megállítani nem kell félnetek jó lesz

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória