Nem is annyira új fejlemény Erdélyben feministának lenni

N

Az utóbbi időben több írás jelent meg a Plakátmagányon azzal kapcsolatban, hogy mit jelent, egyáltalán milyen ma feministának lenni Erdélyben. A közbeszédben végre egyre gyakoribb a téma, és ez megfelelő alkalomnak tűnik arra, hogy visszatekintsünk mindennek a – tágabb értelemben vett – erdélyi hagyományára, ugyanis

a 19–20. század fordulóján igencsak jelentős feminista törekvések gyökereztek, illetve zajlottak nálunk is.

Női elsőkről – mint például Hugonnai Vilmáról, az első magyar orvosnőről, Paulas Erikáról, az első magyar női építőmesterről, aki egyébként Kolozsváron, a Református Kollégium számára is tervezett egy új épületet, mely meg is valósult vagy Torma Zsófiáról, az első magyar régésznőről – gyakran esik szó. Bár vitathatatlan az elszántságuk, bátorságuk, kitartásuk, és csodálatra méltó mindaz, amit megvalósítottak, személyük és tevékenységük különlegessége, elismertségük és emlékezetük nagyban függött attól, hogy ritka – mondhatni egymagukban ártalmatlan – kivételei voltak egy egyébként régóta fennálló, egyoldalú, kirekesztő szemléletű társadalmi-politikai berendezkedésnek.

Az általunk ismert nyugati világban a 18. század végén fogalmazódott meg először szélesebb körben, hogy a nőknek ugyanolyan emberi jogaik vannak, mint a férfiaknak. Ekkoriban fedezték fel újra olyan – akár középkori – női szerzők műveit, mint például Christine de Pizan, María de Zayas y Sotomayor, Marie de Gournay és Mary Astell – mutat rá kutatásaiban Kéri Katalin neveléstörténész is.

A nőemancipációs törekvések intenzitása és eredményessége természetesen országonként eltérő volt – többek között attól függően, hogy az adott országban milyen volt a politikai berendezkedés, mik és milyenek voltak a meghatározó társadalmi és vallási hagyományok. Számos kutató foglalkozott már ezeknek a küzdelmeknek a korszakolásával is. Volt, aki úgy gondolta, hogy a kezdeti időszak legfőbb célja a leányoktatás megszervezése volt. Itt példaként fontos megemlíteni a közismertebb De Gerando Antoninát is, akinek tevékenységében elegyedett a pedagógusi-, nőnevelői-, tudományos-, írói- és műfordítói munka. A későbbiekben amellett, hogy továbbra is figyelmet fordítottak arra, hogy a lányok és nők minél nagyobb mértékben hozzáférjenek az oktatáshoz, a nőmozgalmak már nem elégedtek meg a fennálló társadalmi rend keretei közötti nagyobb mozgástérrel, a nők igényeik, szükségleteik, képességeik tudatában következetesen dolgoztak a struktúrák átrendezésén. A következőkben bemutatunk néhány erdélyi (vagy Erdélyből származó) nőt, akinek nőemancipációs-, nőjogi-, feminista munkássága nemzetközi léptékben is jelentősnek számít.

Zay Adél Nagyszebenben született 1848. február 29-én. Már fiatalon – saját tanulmányai mellett – tanított különböző leánynevelő intézetekben. Az 1870-es évek második felében külföldön mélyítette tovább pedagógiai ismereteit, ekkoriban a Fröbel-módszerrel is megismerkedett, később pedig Keméndy Irma nőnevelő intézetének tanára lett Szegeden, ahol saját magát is képezte még. 1884-ben az Evangélikus Egyház által létrehozott brassói óvónőképző tanára lett, és őt bízták meg a tanterv kidolgozásával is, melyben nagy hangsúlyt fektetett a kisgyermekek oktatásának és nevelésének az elméletére, de a szakmai gyakorlatra is.

Kiváló pedagógusként haladó szellemű kezdeményezései voltak: tervezett például képzést olyan gondozók számára, akik vidéki gyermekek felügyeletét és foglalkoztatását látták el, míg a szülőket lefoglalták a mezőgazdasági munkálatok. Megjelent írásaiban foglalkozott a kisgyermekek oktatásának és nevelésének elméletével és gyakorlatával, óvodák működésének kérdéseivel, mi több, egy tanároknak szóló, nyári tevékenységek szervezését segítő gyakorlati útmutatót is összeállított. Számos nőjogi aktivistával került kapcsolatba, küzdött azért, hogy a pedagógusi, tanári pálya a nők számára is megnyíljon, felszólalt annak érdekében, hogy a nők szavazhassanak és megválaszthatóak legyenek, hogy a hátrányos helyzetű családok lányai is hozzáférhessenek a minőségi szakképzéshez, sőt,

barcasági képviselőként politikailag is aktív volt.

Marie Stritt (említhetnénk elsőként arra hivatkozva, hogy az ő munkássága a legjelentősebb, de ez egy elhibázott olvasat lenne, mert ezt a munkát nem szabad és nem is érdemes versenyeztetni) 1855. február 18-án született Segesváron, és az édesanyja, Therese Bacon vezette be a nőjogi mozgalmakba. 1873-ban Marie elhagyta Segesvárt, hogy Bécsben színésznek tanuljon, majd a karlsruhei színházban dolgozott. Később Drezdában telepedett le, és az 1890-es évektől különböző nőszervezetek egyre aktívabb tagja, sikeres szónoka, sőt, a német nőjogi mozgalmak egyik főszereplője lett. 1904-ben például ő volt az elnöke a nők nemzetközi kongresszusának Berlinben. Ebből az alkalomból a Berliner Illustrirte Zeitung címlapon közölte a fényképét. Szerkesztette, majd a következő évben ki is adta a kongresszus részletes jelentését, melynek előszavát szintén ő írta.

Maria Băiulescu, Marie Stritt és Zay Adél (fotók forrása: Wikipedia)

Emellett egyébként számos más, a nők helyzetével és jogaival kapcsolatos írását közölte, mi több, emlékiratainak egy része – melyben segesvári gyermekkoráról is írt – szintén fennmaradt, és nemrég nyomtatásban is megjelent. Marie Stritt harcolt a nők egyenjogúsításáért a házasságban és az élet más területein, foglalkoztatta többek között az egyedülálló anyák helyzete, a fogamzásgátlás népszerűsítése és a terhességmegszakítás dekriminalizálása. Emlékét őrzi Adolf Meschendörfer erdélyi szász író 1931-es, Brassóban játszódó regénye, a Die Stadt im Osten (magyarul Corona, 1933) is:

„Új nemzedék nőtt fel, a nagyapák előítélete és szoros megkötöttségek nélkül, gondtalanul, szabadon és vidám merészséggel. Fiúk és leányok együtt járják a hegyeket, és együtt alusznak a hegyi kunyhókban. Mi van ebben? Európai könyveket olvasnak, berlini folyóiratokra fizetnek elő, az idővel és a divattal haladnak. A női nem is elégedetlenkedik. Az asszonyok bámulva fedezik fel, hogy ők is vannak, és bátortalan hangok már jogokat is emlegetnek, mióta Marie Stritt, a segesvári szász asszony a Női Világszövetség elnöke lett. Így nem egy házi kisasszonynak gimnáziumba kell járnia és tanulnia.”

Stetina Ilona – aki sok helyen mint Sebestyén Gyuláné szerepel – Nagyváradon született 1855. március 27-én. Állami tanítónőképző-intézeti tanítónő, a magyar pedagógiai társaság rendes tagja volt. A magyar tanítónők Mária Dorothea-egyesületének megalapításától kezdve tagja, később egyik alelnöke lett. Számos tankönyv és cikk szerzője, 1890-től ő szerkesztette a Nemzeti Nőnevelés című folyóiratot, melynek szerkesztését a következő szavakkal vette át:

„Midőn a mai füzet egybeállításával a >>Nemzeti Nőnevelés<< szerkesztését átvettem, tudom, hogy nagy feladatra vállalkoztam. A nőnevelés érdekeit szolgáló lapot szerkeszteni hazánkban, hol a nőnevelés ügye iránt való érdeklődés éppen nem mondható általánosnak: kétszeresen nehéz. De az én feladatomat megkönnyíti az, hogy nem kell úttörő munkát végeznem, járt úton haladhatok. A >>Nemzeti Nőnevelés<<-nek nem csak a jobbak elismerése által kísért 10 éves pályafutása van, hanem pontosan megállapított irányelvekkel, rendes munkatársakkal és olvasó közönséggel bír. Tudom, hogy folyóiratunk és az általa szolgált ügy érdekében cselekszem, ha a szerkesztésben szilárdan ragaszkodom a 10 éves gyakorlat által szentesített programhoz, ha arra törekszem: hogy folyóiratunk ezután is figyelemmel kísérje és támogassa a hazai nőnevelési mozgalmakat; hogy felemelje szavát a fontosabb nőnevelési és általános pedagógiai kérdésekben, s hogy míg az ide vonatkozó tanulságos közleményeivel a szülőket és kezdő tanítókat hivatásukban támogatni igyekszik, az ügybarátoknak s a gyakorlottabb tanítóknak eszmecserére szolgáltasson alkalmat, s összekötő kapcsot képezzen így a különböző fokú nőnevelési intézetek és a nőneveléssel foglalkozó egyének között. Nem zajütés, hanem a nőnevelés érdekeiért buzgólkodó csöndes munkálkodás lesz jövőben is a folyóirat feladata.”

Bár e beköszöntő alapján a kiadvány csak a nőnevelés kérdéseivel kívánt foglalkozni, a Stetina Ilona által szerkesztett lap figyelemmel követte a nemzetközi nőjogi mozgalmakat, annak irodalmát, szereplőit, sőt időnként a székelyföldi nők helyzetével is foglalkozott.

Az 1860. augusztus 21-én, Brassóban született Maria Băiulescu szintén édesanyja hatására kapcsolódott be a nőjogi mozgalmakba. A 19–20. század fordulóján tartott előadásaiban általában véve a nőknek, illetve kimondottan a román nőknek a korabeli társadalomban betöltött szerepével foglalkozott, nézeteiben és tevékenységében összekapcsolta a feminista eszméket és a román nemzetiségi törekvéseket. Számos műfordítása, saját irodalmi alkotása, politikai írása jelent meg, mi több, azon kevés nők egyike volt, akik részt vettek az Astra román nyelvű enciklopédia létrehozásában. Bokor Zsuzsa disszertációjában idézte Maria Băiulescu egy 1927-es beszédét:

„Az elfoglalt intelligens nő eltölthet néhány órát házon kívül is. Az ekképpen működtetett házasság boldogabb lesz, mint az, amelyben a nő erőtlen babaként arra van ítélve, hogy energiáját a luxusra és a flörtölésekre pazarolja, hogy ezen a meredek lejtőn aztán Bováryné sorsára jusson.”

Bár nem tartozott kora radikálisai közé – mint ahogy ez ebből a rövid részletből is kiderül –, széleskörű érdeklődése mindenképpen megérdemli figyelmünket.

Sok mindent tudunk már a feminizmus történetének erről a korszakáról, a nemzetközi találkozók magyarországi és romániai résztvevőiről, az aktivisták, nőnevelők tevékenységéről, de bőven van még mit felfedezni, és nem kizárt, hogy meglepődve olvasnánk az itt említettek szövegeit, ha azokat például egy kiadványban egy helyen láthatnánk.

A szerző művészettörténész, kutató.

Miért vagány feministának lenni Erdélyben?

Miért nem könnyű feministának lenni Erdélyben? Egyszemélyes valóságshow  

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Ladó Ágota

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória