Nem nekünk. Velünk!

N

Kellemes meglepetés volt számomra Rácz Béla-Gergely az RMDSZ városprogramjáról írt kritikámra adott válasza. A most elkezdődő párbeszéd igencsak rácáfol arra a jelenségre, hogy politikusok egyre kevésbé állnak szóba saját holdudvarukon kívüli szereplőkkel. Ismerjük jól a magyarországi helyzetet, de itthon is elég Klaus Johannis államelnökjelölti „vitáját” felidézni, hogy lássuk, merre is tart a nyilvánosság.

A párbeszéd pedig általában olyan természetű, hogy nem föltétlen egy elvet valló, viszont egy közös cél érdekében dolgozó emberek hozzák létre. Vannak közöttünk konzervatívok, piacpárti liberálisok és bizony vannak baloldaliak is. A cél mégis közös: Kolozsvár élhetővé, lakhatóvá tétele. Ennek tükrében fogalmazom meg e válaszomat is, abban a reményben, hogy a dialógus nem egy folyamat vége, hanem egy intézményesülő párbeszéd kezdete, hiszen hogyan máshogy alakuljanak egy város közpolitikái, mint dialógusok eredményeképp?  

Magam is fel tudom vállalni Rácznak azt a kijelentését, hogy a munka, a haszon és a profit respektjének meg kell maradnia. Kolozsváron számos kisvállalkozó van, akik nem bírnak el a nagybefektetők dömpingjével, s a városnak támogatnia kell őket (ki emlékszik például, milyen volt 2016 előtt a karácsonyi vásár? Az önkormányzattal öt teljes évre szerződött cég kiszorította a kézműveseket a Főtérről, és azoknak, akiknek volt pénzük maradni, pocsék körülményeket biztosít).

Szimpatikus számomra az az elgondolás is, amelyben Rácz a városvezetést egy szakszervezet irányításához hasonlítja, amely elsősorban az alkalmazottaknak – ez esetben a városlakóknak – tartozik számadással. Ezt a hasonlatot azért is szeretem, mert közvetett módon arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyan a szakszervezet a gyárba tagozódik be, ahol termelés folyik, számára mégis az alkalmazottak érdekei az elsők. Ugyanígy a városban is vannak olyan közszolgáltatások és közjavak, amelyeknek a biztosítását nem vezérelheti piaci logika, mert az az életminőség rovására menne.

Rácz továbbá azt is írja, hogy azért szükséges bérbe adni a közterületek egy részét a magántőkének, hogy ebből a pénzből lehessen gyarapítani a közjavakat. Hogy azért kellenek a multik, a várost inkább le-, mintsem belakó fesztiválok, hogy a „rászorulókon” (a következetesen használt név félrevezető, hiszen ebbe a kategóriába egyre többen tartozunk Kolozsváron, nem kizárólag egy kis, marginális csoportról van szó) segíthessünk az adójukból. 

Lássuk akkor, hogyan is valósult meg mindez a most véget érő, az RMDSZ által is támogatott Boc-ciklusban, méghozzá a közjavak legfontosabbja,

a lakhatás viszonylatában.

Kolozsvár költségvetése öt év alatt 268 millió euróról 341 millióra nőtt. Ez idő alatt a városban 15 587 lakás épült magánberuházásokból – eközben a város saját forrásaiból egyetlenegy lakást sem épített, és szociális lakást is csupán hármat vásárolt tavaly a piacról. Mindezt úgy, hogy ebben az időszakban a lakások ára 75%-kal emelkedett, és a koronavírus-járvány idején is további emelkedés tapasztalható a város ingatlanpiacán. Hol van akkor a fesztiválokból stb. befolyó, töméntelen profit?

Infografika a kolozsvári lakásviszonyokról

Annak kimondásában nem lehet vita, hogy Kolozsvár e szegmenst az elmúlt négy évben is piaci logika alapján működtette, s ami önkormányzati, ideális esetben közösségi feladatkör lett volna. Ennek eredményét, az erőszakos lakosságcserét mindannyian érezzük, látjuk, tapasztaljuk. A Patarétre pont egy évtizede kikényszerített romák ügye valamelyest látványosabb, de nem elszigetelt. Egyre több városnegyedből szorulnak ki családok, nyugdíjasok és egyetemisták –  helyükbe pedig bankok, irodák és újgazdagok költöznek. A lakáscélú ingatlanok száma csökken, ami marad, az pedig drágul. Ezért lehet félrevezető az RMDSZ kommunikációjában az, ha a rászorulók alatt tényleg csak a legmagatehetetlenebb réteget értik. Mert abban a városban, ahol a lakhatás költségei (és ne beszéljünk a megélhetésről) öt év alatt 75%-kal emelkednek, a rászorulók egy szűk, önmagáról gondoskodni képtelen csoportként való feltüntetése a szituáció meg nem értéséről tanúskodik.

Szóval érdeklődéssel várom az RMDSZ programjának beígért kiegészítését a városi közjavakkal kapcsolatos vállalásokról, a kisvállalkozások, helyi termékek, helyi termelők helyzetbe hozásáról. Főleg, ha azért kell elviselnünk a fesztiválokat a város központjában, hogy legyen, amiből finanszírozni a közjavakat és közszolgáltatásokat kiterjesztő intézkedéseket.

Mindezt nagyon konkrétan értem:

hogyan szigorítaná az RMDSZ például a városrendezési tervet azért, hogy ne toljanak ki azokkal, akinek a szomszédságában irodaépületet, mélygarázst stb. építenek? Esetleg: hogyan lehetetlenítené el az RMDSZ az ilyen épületek felhúzását? Hacsak valakinek nincs jogász végzettsége, nem tudja magát megvédeni, mint pl. ez ezek a lakosok a Decebal (Rudolf) úton.

Van-e tervük a kolozsvári albérletpiac kifehérítésére – olyan biztonságos szabályozási környezet megalkotására, amely egyaránt nyújt biztonságot bérlőnek és tulajdonosnak is?

Vagy: a „ki az autókkal a belvárosból!” üres szlogenje helyett van-e az RMDSZ-nek olyan hosszú távú stratégiai terve, amely lehetővé teszi, hogy a város autótlanítása ne az agglomerációban élők kárára történjen? Például: a lakónegyedi kisvállalkozások támogatása a plázák adókedvezménye helyett, hogy olcsón lehessen vásárolni közelben és ne kelljen autózni; lehessen iskolába, dolgozni járni a lakóhely közelében. Ez ugyan nem oldódik meg egyik napról a másikra, de arra valók az önkormányzati szabályozások, hogy jó irányba tereljék ezeket a folyamatokat. Szintén forgalmi kérdés a tömegközlekedési hálózat szűkössége: Benedek József professzor tanulmánya szerint a tömegközlekedési hálózat a város olyan részeit hagyja a taxisflották martalékául, ezzel is sűrítve a forgalmat, ahol talán a legnagyobb lenne a kiszámítható tömegközlekedésre az igény. 

Ha egyetértünk abban, hogy a dzsentrifikáció, mint erőszakos lakosságcsere elüldözi a város jelenlegi lakóit, ha Csoma Botond szavaival élve „belefulladunk a fejlődésbe”, miért a nagybefektetőket finanszírozza a város költségvetése? 

Konkrét, számításokon alapuló közpolitikai elképzelésekben persze nincs hiány, de ezeket nem választási programokban, hanem többek között a Căși sociale acum mozgalom szakértői anyagaiban találjuk: 

  1. A városközpontban és lakónegyedekben (magán- vagy köztulajdonban) lévő épületek függőleges irányú bővítése a lakóközösségeknek nyújtott támogatással;
  2. az állami tulajdonban lévő üres épületek Kolozsvár közvagyonába kebelezése és szociális lakásokká való átalakítása;
  3. az ingatlanfejlesztők által legalább két éve befejezetlenül hagyott lakóingatlanok kisajátítása és átalakításuk szociális lakásokká; vagy akár egyéb, magántulajdonban lévő üres épületek kisajátítása a szó tág értelmében vett hajléktalan személyek (azaz mindazok esetében, akik nem rendelkeznek megfelelő lakhatással és/vagy nem lakáscélú ingatlanban élnek) sürgősségi ellátása céljából;
  4. üres és használaton kívüli épületek, ingatlanok vásárlása, ideértve a korábbi gyárakat vagy ipari területeket;
  5. ingatlanbefektetőknek csak abban az esetben legyen átengedhető a városi közterület, ha vállalják, hogy azon szociális lakásokat is létrehoznak.

A Căși sociale acum a különböző pártok választási kampánykijelentéseire reagálva több elemzést is készített a kolozsvári lakhatásról, a dokumentumokat meg is küldve a választáson induló szervezeteknek. Ezek hozzáférhetőek itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt.

*

Egy tekintetben érti félre javaslataimat Rácz Béla-Gergely. „Egy város akkor tud élhető lenni, ha a lakóit nem szoktatja le teljesen az öngondoskodásról és felelősségről” – írja, majd: „a jólétet sem kizárólag a jó tündérként gondoskodó államnak kell biztosítani, ahogyan azt a szerző több helyen sugallja”.

Ilyet a szövegemben egyáltalán nem sugallok, sőt, azt kell mondanom, hogy céljaink megint csak egyeznek: több öngondoskodást és kevesebb állami/ piaci beleszólást, nagyobb mértékű decentralizációt szeretnék. 

Ebből a szempontból furcsállom, hogy miután az RMDSZ országos szinten azért küzd, hogy felülírja a román nemzetállam logikáját, és a magyarokat végre öngondoskodó, vagyis autonóm közösségként ismertesse el, a kolozsvári RMDSZ egyfajta nemzetállami logikát követve kizárólag egyéni szinten kíváncsi a városlakók (de főleg a magyar kolozsváriak) problémáira („megírhatják az elvárásaikat, elégedetlenségeiket, melyek megoldására konkrét lépeseket teszünk majd”)?. Ugyanígy nem tartják kivitelezhetőnek a kolozsváriak érdekvédő szervezeteinek bevonását a napi szintű önkormányzati munkába, („viszont nekik értelemszerűen konzultatív szerepük kell hogy legyen”). Miért értelemszerű az, hogy a lakosság és a különböző csoportjaikat képviselő szervezetek ki legyenek rekesztve a policy-making folyamatának teljességéből, szerepüket csupán javaslatokra, inputokra korlátozni?

Nem lenne-e kevesebb elrontott kivitelezésű biciklisáv (lásd a Híd/Ferdinand utcát vagy az Árpád/ Traian úti hidat), ha a Napoca kerékpárosklub végig részese lenne a közpolitikák kialakításának? Kinek okozna az kárt, ha a Musai-Muszáj szakértői tapasztalatai alapján többnyelvűsödne az adminisztráció, és ha az albérlőkre vonatkozó szabályozásokat többek között az Albérlők Egyesülete bevonásával írnák meg?

Ebbe a gyakorlatba illeszkedik bele a Rácz Béla-Gergely által javasolt online platform is, de itt inkább Szilágyi Botond Rácznak írt válaszát idézem: „Ez nagyon jó dolog, de miért kell ezt azzal a hangsúllyal elmondani: hogy magyar nyelvű online felület? Miért ne két, akár háromnyelvű online felület legyen ez? Vagy ha már van román nyelvű felület (amiről nem tudok), akkor ez legyen magyar is, stb. stb. Szóval ez jó ötlet, de ne az etnopolitika felőlről közelítsük meg — legalábbis én úgy olvastam a kritikát, hogy a mi magyar politikánk helyett egy többségi politizálás keretébe kell helyezni a magyar ügyeket is.”

A magyar ügyek leválasztását, esetleg azok kizárólagosan az RMDSZ alá szervezését továbbra is kontraproduktívnak tartom, kívánatosnak pedig azt, hogy az önkormányzat egészét szoktassuk rá a magyar nyelv jelenlétére és használatára. E törekvésünkben jó, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül: mindezt több román partner is támogatná, ha valaki megszólítaná őket.  

A dolog ott kezd érdekessé válni,

ahol Rácz óvatossággal kezelné Ada Colau barcelonai polgármester városvezetési gyakorlatát. Lássuk, többek között miben áll ez a gyakorlat:

  • Decidim néven olyan részvételi rendszert hoztak létre, amely segítségével az önkormányzat a városlakókat nem fogyasztóként (melyek az igényeitek? mi megvalósítjuk), hanem partnerként vonja be Barcelona működtetésébe. Ez a nyílt forráskódú online platform lehetővé teszi a lakossági javaslatok, ötletek és projektek megfogalmazását, valamint ezekhez a támogatók gyűjtését. Barcelonában például ennek a rendszernek a segítségével írták meg a város új stratégiai tervét (itt érhető el ennek a kétnyelvű, azaz katalánul és spanyolul működő platform weboldala).
  • Fontos fejlesztések történtek azon városrészek tömegközlekedéssel való ellátásával, amelyek korábban ebből kimaradtak. Szuperblokkokat hoztak létre: egy-egy kisebb negyedben a forgalom csökkentését írták elő, és a tereket visszaadták a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak.
  • A vízszolgáltatás a magáncégektől visszakerült az önkormányzathoz.
  • Elfogadták azt a helyi rendeletet, hogy minden új lakásépítési projekt esetén kötelezik a tulajdonost, hogy az épített lakások 30%-át megfizethető áron adja bérbe.
  • Lakásszövetkezeti projekteket indítottak. 
  • Az Airbnb korlátozása kapcsán ötezer nem adózó (vagyis illegális) turistalakást zártak be.

Ráadásul az sem világos a városprogram-elemzésemre adott válaszból, hogy melyek a buktatói az Ada Colau-féle városvezetési gyakorlatnak, amikor Colau gyakorlatilag a Rácz által kívánatosnak tartott öngondoskodás jegyében irányítja Barcelonát. A barcelonaiak és szervezeteik nem várnak az állami beavatkozásra, de arra sem, hogy egyik-másik párt vagy pártszövetség vindikálja magának a lakossági problémák megoldásának kizárólagos jogát. Amint a példa mutatja, a barcelonaiak az önkormányzattal közösen vesznek részt nemcsak a problémák felmérésében, hanem a megoldások kidolgozásában is. 

Ahol tehát a kolozsvári RMDSZ kifejezetten buktatókkal járó stratégiákat, óvatossággal kezelendő példákat lát, én jól működő, gyakorlatba ültetett elképzeléseket, a közjavak kiterjesztését, az élhetőbb várost. És ezek nem is „radikális”, hanem csak észszerű lépések. Gondoskodni szeretnénk magunkról, és lakosokként dönteni a minket megillető ügyekben. 

Igaza van Rácz Bélának – legyen meg a tisztességes munka és az abból szerzett profit respektje.

Ugyanakkor a privát szektor igényeinek kiszolgálása sehol se történhessen a közjavak (mint például a lakhatás) biztosításának kárára.

Élhető Kolozsvár? Az RMDSZ városprogramjáról

Nem respekt helyett szolidaritást, hanem respektet és szolidaritást

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Székely Örs

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória