Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Minden hogy bezárult

M

1989 körül az ember hitt a jövőben. Megkockáztatom, hogy egy szabadabb, egyenlőbb és testvériesebb jövőben. Sőt, elő is akarta idézni a jövőt. A rendszereknek, embereknek és dolgoknak meg kell változniuk. Nem élhetünk úgy, mint eddig. Sorsunk a kezünkben. Tetszik, nem tetszik az ember elsősorban ember volt, s csak másodsorban egyik vagy másik állam, vallás, osztály, rend, csoport tagja, hitte...

Miért káros a mesterséges népességnövelés és a mai “családpolitika”?

M

A „családpolitika” a mai erdélyi és magyarországi közélet egyik legfontosabb témájává nőtte ki magát, a „demográfiai veszélyek” pedig most is, mint régebb, beindítják az emberek fantáziáját. Felkapta a média Kelemen Hunor nyilatkozatát is az idén szeptemberben megrendezett Demográfiai Csúcstalálkozóról, mert többen is úgy értelemezték, hogy dicsérően említi egy összehasonlításban a romániai...

Vallás a jövőből: a sci-fi istenvilága

V

Az elmúlt hónapok alighanem egyik legnépszerűbb és legtöbbek által várt filmeposza lett Denis Villeneuve 165 millió dollárból, jelentős magyar közreműködéssel készült Dűnéje. A film gyönyörű látványvilága, monumentális, Hans Zimmer nevéhez méltó zenéje, Timothée Chalamet és színésztársainak eleganciáján túl, a nézőnek talán szokatlan, hogy a 10191. évben is, a galaktikus korban, évezredekkel a...

Politikai alvajárás, avagy látszatproblémák látszatorvoslása

P

A PNL és Klaus Johannis államelnök, kegyvesztetté váltak azok szemében, akik bennük látták Románia megváltóit. Számukra nem az a probléma, hogy a PNL által vezetett kormányzás katasztrofális szociális következményekkel járt, hogy ellenségesen nyilvánultak meg a szegényekkel és a társadalomból kirekesztett csoportokkal szemben, hogy botrányosan félrekezelték a járványhelyzetet és hogy az...

Büntetendő lesz az emberiesség? Népszerűtlen észrevétel a „migránstámadásról”

B

1. A világháborúkhoz kapcsolódó emléknapokon Európa nemzeteinek elöljárói ki szokták emelni, a háborúk borzalmas embertelenségét, hogy mennyire jó az 1945 óta tartó béke, aminek megőrzésén mindannyiunknak kötelessége gondoskodni. Ilyenkor egy pillanatra megfeledkeznek arról, hogy kontinensünkön azóta is voltak és vannak kegyetlen diktatúrák, a hidegháború, pogromok, etnikai konfliktusok, és hogy...

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória