Románia színeváltozása, különös tekintettel Marosvásárhelyre

R

A szavazás napján Marosvásárhelyen a Városháza és a Kultúrpalota árnyékában, a K’Arte galériában egy frissen leleplezett szobor állt, az Ismeretlen hős. Az egyetlen alkotást bemutató tárlat címe „(N)emlékmű / Mo(nu)ment”.

Makkai István: Unknown Hero. Fotó: Veress Gábor Hunor

A galéria Makkai István alkotását emlékeztetőnek szánta, rámutatva, hogy „ki is számít valójában egy demokráciában.” A közösségi médián olvasható ismertetőben még hozzátették: „NB: Az emlékművet csak a választások végéig élvezhetjük (vasárnappal bezárólag). Hétfőtől feledésbe merül, és minden bizonnyal le is döntik.

A választások lejártak. De nyilvános vitát kezdeni róla nemcsak lehetséges, hanem szükséges is.

Aznap eszembe jutott egy szöveg. A fiatal Emil Cioran írta 1935-36-ban, a címe Schimbarea la faţă a României. Egyetemi hallgatóként, szakmai gyakorlatként megpróbáltam magyarra fordítani, akkor tudtam meg, hogy nem Románia arculatváltozásáról van szó, hanem színeváltozásáról. Az meg valami más, nagyobb jelentőségű átváltozás. A könyv tartalmára nem emlékszem, csak a sürgető változást akaró hangulatára, ami az akkor szélsőjobboldali gondolkodót őrült kételyek és remények között tartotta (amúgy a 2. világháború nyomán szakított ezzel az ideológiával).

Romániában minden választásban felsejlik valami ebből az őrült izzásból, a változást akarásból, a „most vagy soha” hevében fűtött felszólításra, hogy el kell menni szavazni. Az, hogy vissza kell venni egy-egy település helyi tanácsát/polgármesteri hivatalát a rossz vezetés kezéből, vagy meg kell őrizni a jót, szinte csak részletkérdés – a politikai kampányok mindkét esetben ugyanannyira felfokozott izgatottságot generálnak.

Mindig valami színeváltozást várunk Romániában, amelyből leggyakrabban csak politikai arculatváltás lesz.

A 21. században a politikai kampányok eszközkészlete a lehető legszélesebb, a hatékony mobilizáció érdekében számtalan fogást, cselt lehet alkalmazni. És ne legyünk naivak: a politikai mobilizálás sikerét a hatékonyságon mérik, nem azon, hogy mennyire tisztességes, tájékoztató jellegű, korrekt.

Örvendetes, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet (vagy: az etnikai alapon működő szövetség), az RMDSZ nem nyúlt az egyik leghatásosabb, de legtisztességtelenebb eszközhöz: a negatív kampányhoz. Sőt mi több, jóformán egyetlen jelentős romániai párt sem használta széleskörűen – hacsak nem számítjuk ide a Nemzeti Liberális Párt oldalára húzó államelnök magyarellenes megnyilvánulását, akivel a RMDSZ partnerséget remél –, és csak az eddig is ismert, bejáratott retorikákat vetették be.

Fontosnak tartom megemlíteni ezt a vonatkozást, hogy tulajdonképpen mérsékelt kampányt láthattunk. Mert a negatív kampány eszközeivel vélhetőleg rövidtávon mindenki sokkal többet nyert volna, magasabb lett volna a részvételi arány, élesebb a verseny a szavazatokért. Nem gondolom, hogy morális megfontolásból kerülték el a lejáratást, a sztereotípiákra való rájátszást, a bűnbakkeresést, a félelem és a gyűlölet gerjesztését, az előítéletek felerősítését. Vélhetőleg így volt racionálisabb, hiszen a rohamosan közelgő parlamenti választásokra való tekintettel egy ilyen kampány akár visszafelé is elsülhetett volna, és ezt a kockázatot nem vállalták a romániai politikai szereplők.

Úgy gondolom, a pandémia eleve olyan helyzetbe kényszerítette a romániai társadalmat, hogy volt részünk a veszélytől való félelemben, szorongásban, bizonytalanságban, az egészségügyi kockázatokon túl a megélhetés féltésében, nem beszélve az egészségügy és az oktatás zavaros megpróbáltatásairól. Ugyancsak éles fényben, bűnbakokként jelentek meg a médiában a romák, a vendégmunkások, a hazatérő diaszpóra. Az erősebb politikai pártok – a PSD, a PNL, és esetenként az USR-PLUS is – nem léptek fel a jelenség ellen, sőt becsatornázták a kampányba. Talán ezen előtörténet miatt sikerült viszonylag tisztességes kampánnyal is mobilizálni a lakosság 46 százalékát. A járványhelyzet szinte önmagában megteremtette azt a szent izgatottságot, amely a szavazatok megszerzéséhez kellett – amely a hatalom megszerzéséért/megőrzéséért zajlott.

Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a választás erdélyi vonatkozásait a tőle megszokott figyelemmel és alapossággal értelmezte a Transindexnek adott interjúbanA szakértő értelmezési kerete a modernizáció állapota, és az erdélyi társadalom-projekt kérdése. Ezzel kapcsolatban kissé hiányérzete lehet a laikus olvasónak, ugyanis nem veszi figyelembe a járványhelyzet miatt kialakult társadalmi helyzetet.

A „modernizáció állapota” persze egy olyan argumentációs bázist biztosít, amire mindig apellálni lehet az elmaradott Romániában, és néhány dolgot megmagyaráz. De vegyük észre, hogy egy olyan bő félév után vagyunk, amikor a járvány leleplezi, hogy Románia egészségügyi, oktatási, adminisztratív intézményrendszere elavult, és iszonyatosak az így bekövetkező károk. Kiderül, hogy mennyire elmaradottak egyes vidéki térségek, mennyire mély szociális problémák léteznek, amelyeket nem kezel sem az állam, sem az önkormányzatok. A gazdaság az első nehézségekre összeomlik, ha nem érkezik EU-s segítség, de a munkanélküliségi arány így is nagyon magas. Minderről a választási kampányokban nem igazán esett szó, sem általában országszerte, sem az erdélyi magyar vonatkozásokat tekintve. Ahogy arról sem, hogy ilyen feltételek között Románia Patriot rakétákat vásárol az Amerikai Egyesült Államok hadiiparától 3,9 milliárd euróért, miközben a költségvetés – alkotmányban garantált – 6%-át még mindig nem fordítja az oktatásra.

Úgy vélem, a romániai lakosság csalódott a PSD politikusaiban, ezért egyszerűen az újabb, trendibb, európaibb román nacionalizmusra szavazott. Jelenleg mind a PNL, mind az USR-PLUS, s az RMDSZ is meglehetősen távol áll a modernizációs törekvésektől. Mert a modernizáció nem (csak) szép parkokat, nem (csak) innovatív IT-központokat, drága városokat és online ügyfélszolgáltatást jelent egy olyan államban, ahol 40% felett mozog a funkcionális analfabéták aránya, és minden második-harmadik településnek megvan a maga nyomornegyede.

Hanem oktatást, egészségügyet, kompetens adminisztrációt, a vidék felzárkóztatását, stabil munkalehetőségeket és a szociális problémák megoldását.

A választási eredmények – előretör a két jobboldali párt, a PNL és az USR-PLUS – inkább arról szólnak, hogy ezeket a problémákat az önkormányzatok eltolják maguktól, nem vállalják fel a megoldásukat: oldja meg az állam.

Románia színeváltozása elmaradt, de a megyék és a települések politikai színei megváltoztak. És bár a PNL mindent elsöprő, fölényes győzelmet ünnepelt, a helyzet az, hogy még mindig több megyében van PSD-s vezetés, mint PNL-s, még mindig több nagyvárost irányít – a számtalan vidéki településről nem is szólva – a PSD. Bár tény, hogy egyes romániai nagyvárosok szeretnének „európaibb” módon élni, ami magyarázhatja a helyi változásokat, de ez csak a felszín.

Hosszú listát lehetne összeállítani a mélyből feltörő, intő jelekből, hiszen a média számos esetet megírt – de nyilvánosságban nincs visszhang. Csak néhányat említek: újraválasztották azt a polgármestert, aki elrabolt, prostitúcióra kényszerített kiskorú lányokkal létesített szexuális aktust a polgármesteri hivatalban. Azt a polgármestert is újraválasztották, aki a meztelenre vetkőztetett kislányát alázta meg, és erről videófelvételt készített. Az a hír is bejárta a sajtót, hogy megszavaztak egy olyan polgármestert, aki meghalt a választások előtt. Azt a városi polgármestert is újraválasztották, aki nyilvánosan kijelentette, hogy „a korrupció nem tűnhet el, mert ameddig pénz van, addig lesz korrupció”. Székelyföldön pedig olyan vezetőt választottak, aki az ellenjelöltet korábban veréssel fenyegette: a választások után a Transindex helyszíni riportot készített a ‘vadnyugati’ helyzetről.

A számtalan hasonló esetre nem érvényes Székely István nyilatkozata, hogy „Eljutottunk oda, hogy a választók az egyéni teljesítményeket díjazzák, illetve a hibákat, tévedéseket, rossz döntéseket számon kérjék. Arra a jelöltre szavaznak, aki egy élhetőbb jövőt tud a közösség számára biztosítani.” Ez a megállapítás csak néhány fejlettebb régió nagyvárosára érvényes.

A romániai – és a romániai magyar – társadalom sajnos korántsem jutott még el oda, hogy a választások alkalmával valódi politikai programok mentén tájékozódjon a szavazók jelentősebb része, és mérlegelve voksoljon.

Való igaz, hogy a társadalmat több „világ” határozza meg, amint arra Székely is rámutatott, de ezekre a világokra egyre kevésbé jellemző az együttélés. A társadalmi különbségek növekednek, a „fejlődési szigetekre” nem jellemző, hogy felzárkóztatják a környéket, hanem megerősítik és élesítik a nagyvárosok és a vidék között húzódó törésvonalakat. Lassan külön iskolák, kórházak működnek a szegényeknek és külön a tehetősebb polgároknak, a párhuzamosodás pedig erősödik.

Úgy vélem, a választások éppen erre a távolodásra és párhuzamosodásra figyelmeztetnek, amelyek maguk után fogják vonni az előítéletek, a sztereotípiák, a kirekesztő és diszkriminatív mechanizmusok felerősödését. Hiszen a megerősödő jobboldali pártoknak nincs a megoldás(ok)ra vonatkozó víziójuk, tervük, politikai akaratuk: nagy kérdés például, hogy ki vállalna fel egy erős és kompetens roma integrációs programot, anélkül, hogy a szavazóbázisát kockáztatná.


Marosvásárhely: eufória utáni remények

Soós Zoltán megnyerte a marosvásárhelyi polgármester-választást. A bejelentés kapcsán több baráti beszélgetésben felbukkant a szőrszálhasogató vita, hogy „igazából” elsőként magyarul vagy románul szólalt meg. Ugyanis miután kiment a színpadra, első szavai a „Hajrá Vásárhely” voltak, viszont a beszédét így kezdte: „Aztăzi a învins Târgu Mureșul! Am învins împreună!”.

Ebben a mozzanatban benne rejlik a vásárhelyi helyzet érzékenysége. Az RMDSZ támogatását élvező Soósra nem csak a magyar média figyel, hanem a román is: és minden egyes gesztusában keresni fogja, hol részrehajló a magyarok irányába. Ugyanakkor minden oldalról hatalmas elvárás is nehezedik rá: az emberek türelmetlenül várják a város színeváltozását, ha már az arculatváltás megtörtént, és „Marosvásárhely győzött”.

De az ilyen típusú munkának nincs gyors és látványos rendezési módja. Így kérdés, hogy Soós az elvárások nyomására mit lép: kitartó munkával megvalósítja a programjában foglaltakat, vagy látványos, ám csak a felületen ható intézkedéseket hoz?

Továbbá: a várost jelentős adósságállománnyal veszi át, amelynek sürgős rendezését ígérte – amely ugyancsak a hatékony fejlesztések életbe léptetését hátráltathatják. A városnak pénzre van szüksége. Vajon Bukarest vagy Budapest felé orientálódik Soós? Mennyire sikerül egyensúlyt tartania? Hiszen, ha a „jónapotkívánokos” Bukarest felé fordul, akkor a magyar támogatói lesznek elégedetlenek, de ha az illiberális Budapest fele, akkor a románok minden eszközzel tiltakozni fognak.

Röviden: Soós vajon milyen áruló lesz: „nemzetáruló”, vagy az, aki „eladja a várost Magyarországnak”?

A problémát tetézi, hogy Vásárhelyen a román–magyar törésvonal mellett és mögött ott húzódik egy nagyon problémás helyzetben lévő kisebbség is, a romák, amely közösség magyar ajkú része is rá szavazott. Viszont a városban érezhető türelmetlenség uralkodik a cigányokkal szemben, és a lakosság egy részét maga Dorin Florea hangolta a romák ellen. Romaellenes hangulatban, a fenti problémák mellett ezzel is sürgősen szembe kell néznie Soós Zoltánnak. És gyors, látványos eredményeket produkáló megoldás nincs.

Még tart a marosvásárhelyi és Maros megyei RMDSZ győzelmi eufóriája, némileg azt is feledtetve, hogy a Szövetség lényegében elveszítette a szórványt. Viszont az eufória után vagy nagyon kemény, megfeszített munka következik – ami az örökölt struktúrában szinte lehetetlen –, vagy bukás. Ami alighanem olyan vesztesége lesz a romániai magyarságnak, amilyent csak nagyon nagy árral heverne ki. S míg a román fél talán felkészül a nagyszabású bukás végignézésére – és mindent meg fog tenni, hogy bekövetkezzen –, addig a magyar fél kétségbeesetten reménykedik.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória