„Szívügyünk a család” – Jó, de mihez kezdünk vele?

„A család mindenkinek mást jelent, de egyvalami közös: a legfontosabb dolog az életünkben. Nekünk szívügyünk a család!” – jön szembe a közösségi oldalon a 2021-es RMDSZ kongresszus mottóként hangoztatott üzenete. Egy röpke pillanatra meghökkenek, itt valami nem stimmel… Olvasom a helyszínen lévő kollégáim tudósításait (itt, itt, itt és itt). A közösségi oldalon, a tucatnyi RMDSZ-hez köthető felületen megosztott tartalmakat inkább igyekszem elkerülni: ott többnyire csak szentimentális reklámvideók, szlogenek jönnek szembe.

Ezzel szemben az RMDSZ oldalán is közzétett Cselekvési tervben van egy-két gondolat, néhány konkrétum, amit egy alapos tanulmányozás során talán ki lehetne mazsolázni a szövegből, mert így félő, hogy teljesen elvész az arányaiban sok szlogenízű mondat között. Jó lenne, ha valaki ezt felvállalná a Szövetség részéről, mert Kelemen Hunor beszédében nem tette meg (gondolom, már csak az időkorlátok miatt sem). De legalább azt a magyarországi propagandából átemelt mondatot sem hangsúlyozta – ami szerepel a Cselekvési tervben –, miszerint: „Elkötelezettek vagyunk Európa biztonságának megerősítése, a tömeges bevándorlás megállítása, a keresztény értékrend védelme mellett.” A ditrói incidens után, amely egy pillanatra nemzetközi szinten is árnyékot vetett a teljes romániai magyar közösségre, nehéz lenne ennek a mondatnak a feltétlen szükségességét megindokolni. Főleg egy olyan sokszínű térségben, ahol a szövetségi elnök üzenetének inkább akkor van relevanciája, amikor azt mondja:

„Külön-külön lehetünk konzervatívak vagy liberálisak, kereszténydemokraták vagy szocialisták, baloldaliak vagy jobboldaliak, esetleg centristák, de együtt erdélyi magyar transzilvanisták vagyunk.”

Az elnöki beszédben viszont fontos szerepet kapott a pragmatikus transzilvanizmus, ami még 2019-ben bukkant elő, mint a Szövetség alapértékrendje. Kelemen Hunor vissza is utalt az akkori kongresszusra, egyféle folyamatosságot, következetességet tételezve. Viszont, ha a most elfogadott Cselekvési tervet összevetjük a 2019-es Vitaindító Erdély jövőjéről c. dokumentummal, akkor nem biztos, hogy egyből beugrik a következetesség.

Hiszen egyrészt azóta is mintha elmaradt volna ez a vita (vagy legalábbis kimaradt belőle a romániai magyar nyilvánosság), nem abból táplálkoznak a mostani célkitűzések (több helyen inkább a magyarországi kormány „családcentrikus” retorikája ismerhető fel benne), másrészt a most elfogadott dokumentum nem igazán épít az ott megjelenő perspektívakereső attitűdre sem.

Továbbá, ha a 2019-es szöveg ‘félkész volt’ – ahogy azt Kelemen Attila Ármin is jelezte itt a Plakátmagányon egy írásában –, akkor a mostani formai-tartalmi szempontból még azt a szintet sem tudja hozni: a címével ellentétben csak nyomokban tartalmaz olyan elemeket, amelyek egy “cselekvési terv” ismérvei: konkrét célokat, pontos határidőket, a felelősök neveit, a költségvetési és kivitelezési vonatkozásokat, a működési lépések ütemezését, a teljesítménymutatók jelzését, illetve az ellenőrizhetőség és az értékelhetőség kritériumait, valamint a felmerülő javaslatok, megjegyzések helyét. Mintha a dokumentumot nem az RMDSZ szakpolitikai gárdája állította volna össze, külső szempontok – amelyek érkezhettek volna akár a hazai, akár a nemzetközi szakmai szervezetek felől, de akár a Szövetség holdudvarából is – pedig egyáltalán nem fedezhetőek fel benne.

Lényegében a Cselekvési terv című szöveg a „mindenkinek legfontosabb szívügye” apropóján csupán összefoglalja az RMDSZ elmúlt időszaki tevékenységét: mit csinált kormányra kerülve, illetve milyen további elképzelései vannak. Azzal együtt, hogy egy ilyen összefoglalótól nem várható el egy kritikus hozzáállás, néhol a tényszerű önreflexió nem jött volna rosszul.

Hogy csak egy egyértelmű példát emeljek ki: „Helytálltunk a járvány alatt, bizonyítottuk erőnket, összefogtunk, túl vagyunk a nehezén” – olvasható a szövegben. Miközben tombol a negyedik hullám, a székelyföldi megyék épphogy csak elérték a 20 százalékos átoltottságot, kormányválság van, az egészségügyi és az oktatási rendszer recseg-ropog, és nem mellesleg hatalmas energiaáremelkedés van beharangozva télire. „Most a gazdaság és a közösségi élet újraindulására kell figyelnünk. Csak így tudunk biztos jövőt teremteni családjaink számára” – írják. Ha túléljük, tehetnénk hozzá.

De ne ragadjunk le a jelen égető problémáinál, hiszen a dokumentum is hosszabb távlatokra tekint, 2024-ig. Ebből a szempontból lehet éppen most a legaktuálisabb a jövőteremtésről értekezni. Volna rá igény.

A 2019-es jövő-dokumentum kapcsán meglepő realitásérzékkel Porcsalmi Bálint, az RMDSZ akkori ügyvezető elnöke, Kelemen Attila Árminnak írt válaszában ezt fogalmazta meg egyfajta tanulságként:

„És amivel nekünk számolnunk kellett, különösen az elmúlt években, de azután folyamatosan: felnőtt egy generáció, amely más koordináta-rendszerben helyezkedik el, nem különösebben érdeklik azok a szabályok, amelyek alapján elődeik játszanak. Ha el akarnak menni innen, nem azért teszik, mert nem pontos a székely zászló Pantone-színkódja, hanem azért, mert nem látják a perspektívát. Ha úgy tetszik, ők igazi pragmatikus transzilvanisták – csak éppen egy másik megközelítésből, mint ahogyan azt mi, a rendszerváltás paradigmáján belül felnőtt nemzedékek gondoljuk.”

Úgy tűnik, mintha most már az RMDSZ nem számolna ezzel a jelenséggel, ahogy azzal sem, hogy számos ilyen „igazi pragmatikus transzilvanista” létezik. Akik, mielőtt a világ más részére mennének szerencsét próbálni és családot alapítani, a „Szívügyünk a család”-ra lehet, hogy már csak annyit mondanak, hogy: „OK Boomer, Let’s Talk: How My Generation Got Left Behind.”

Ugyanis a családok támogatását felvázoló cselekvési terv alig érinti a családok valódi problémáit, amivel azok nap mint nap szembesülnek, az újabb generáció sajátos gondjait pedig végképp kikerüli. Pedig az újabb nemzedék lehet, hogy nem egy Budapestről meghatározott, etnicizáló nemzetpolitikai keretben szembesül a családalapítást érintő valós problémákkal. Vajon megkérdezték őket is?

A mottó a tények alapján valahogy így hangozhatna: „A család mindenkinek mást jelent, de egyvalami közös: súlyos válságban van.” Ehhez még hozzátehetnénk, hogy a válságot okozó problémákkal viszonylag kevés ember, szervezet foglalkozik komolyan.

Az egyik legkomolyabb, családokat veszélyeztető jelenség a népbetegségnek tekinthető szenvedélybetegség: az alkoholizmus. Nem hiszem, hogy van olyan romániai magyar ember, aki ne találkozott volna gyerekekkel, fiatalokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, családokkal, akiket közvetlenül vagy közvetetten ez a probléma ne érintett volna. Az erdélyi magyar kultúrában az alkoholfogyasztás szinte az identitás része, megjelenik a társadalom minden szegmensében, minden közösségi alkalom szerves része. A túlzott alkoholfogyasztást az erdélyi közösség, beleértve a politikai elitet is, nem csak eltűri, hanem gyakran támogatja is. A szenvedélybetegséggel küszködőknek, az alkoholista személy miatt nehéz helyzetben lévő családtagok sem a kormánytól, sem az önkormányzatok részéről nem kapnak kiemelt figyelmet, sem megfelelő prevenciót, kezelést, tanácsadást, nincsenek erre szakosodott, kiépített intézményi struktúrák, nem létezik hatékony támogatói rendszer.

Egy másik nagyon súlyos probléma a családon belüli erőszak, ami sokszor összefügg a szenvedélybetegség jelenlétével. A családon belüli erőszak egy komplex jelenség, ugyanis beletartozik minden bántalmazási típus – lelki, fizikai, szexuális, anyagi, szellemi – amely valamely családtagot ér egy másik részéről. Azaz külön lehetne beszélni arról, hogy a családokon belül hány gyerek szenved el bántalmazást a szülők, nagyszülők, testvérek részéről. Emellett külön kellene beszélni arról, hogy a családok idős tagjai milyen sérelmeket, bántalmakat szenvednek el, milyen szolgáltatások elől zárják el a fiatalabb családtagok őket, mennyiben korlátozzák jogaikat.

Szintén kapcsolódik a családon belüli erőszak a nők elleni erőszak jelenségéhez: ugyanis a legtöbb családban statisztikailag igazolhatóan az elkövető férfi, a sértett fél pedig nő, aki lehet a bántalmazó anyja, felesége, élettársa, lánya, unokája. Az RMDSZ Nőszervezete korábbi években elindította a NEEEM!-et, azaz a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat, de sajnos annak szellemisége, irányelvei, nyomokban sem jelennek meg a családokról szóló „cselekvési tervben”. Ráadásul épp egy olyan periódusban szünetelt a szervezetnek ez a fajta tevékenysége, amikor a pandémia okozta bezártság, a felgyűlt frusztrációk és lélektani nyomások, a segítőszolgáltatások hirtelen eltűnése jelentős mértékben felerősítette a családon belüli erőszak eseteinek a számát. A cselekvési terv erről a családokat nehéz helyzetbe hozó, gyakran teljesen tönkretevő jelenségről említést sem tesz.

Szintén ezzel összefüggésben – főként ami a munka és a szabadidő szétválasztását illeti –, az RMDSZ-dokumentum mintha teljesen vak lenne a nemi esélyegyenlőség gondjaira. Bár van benne egy fejezet „A családi élet és a munkavégzés közötti egyensúly“-ról, ahol azonban a megfogalmazott irányelv az, hogy a kisgyerekes családok támogatást kapjanak, hogy otthon is tudjanak dolgozni. Nagy kérdés, hogy ez valóban segíti-e a fiatal családokat, hiszen éppen a világjárvány mutatott rá arra, hogy ilyen helyzetben a gyereknevelés, a háztartási munka és a munkahelyi tevékenység nagyon nagy plusz terhelést jelent a nők számára. Hiszen a társadalom széles körében még mindig az a „hagyományos családmodell” számít követendőnek, ahol „az asszony helye a konyhában és a gyerekek mellett” van, így a reproduktív munkából és a gyereknevelésből a családok férfitagjai nem veszik ki kellőképpen a részüket.

A nemzedékemben a családalapítás egy különálló, komplex téma, ami meglátásom szerint akár egy külön fejezetet is megérdemelt volna. Igen, a családalapítás időszaka kitolódott, és számos anyagi, egzisztenciális és mentális akadálya van. Egyik legegyszerűbb és legközvetlenebb a lakhatás. A Szövetség ebbe az irányba azt az ígéretet teszi, hogy a fiatal családoknak épülő lakások árait megpróbálja a 2019-es szintre visszaszorítani. Ezzel két gond van: egyrészt nagyon kevés fiataloknak szánt lakás épül, a várólisták meg hosszúak, másrészt a 2019-es lakásárak is olyan magasak voltak, hogy csak nagyon kevesen, a tehetősebbek engedhetik meg maguknak. A fiatalok döntően nagy többsége, ha családot alapít, nem képes önerőből lakást vásárolni vagy építeni.

Ha valóban családcentrikus intézkedéscsomagot szeretne a Szövetség, ami tényleg a fiatalokat segíti, akkor teljesen át kellene alakítania a romániai lakhatási kérdéseket – amit jelenleg egyértelműen a piac dominál és nem az emberek szükségletei –, kezdve a fiataloknak épülő lakásoktól a szociális lakásokon keresztül, és nem hagyhatja érintetlenül az erőszakos kilakoltatások és a gettósodás, illetve a külvárosi telepek lemaradásának kérdéseit sem. Továbbá ezt a témát sem lehet nemzetpolitikai keretek között megoldani, csak ha a társadalom minden tagjának megfelelő lakhatáshoz való hozzáférést biztosít.

Még számos problémát fel lehetne sorakoztatni, ami vagy nem szerepel a cselekvési tervben, vagy csak említésszerűen van ott. Például, hogy a romániai társadalom elöregedik és az idősek otthonába, vagy a nekik járó szociális szolgáltatásokhoz csak az férhet hozzá, akinek magas nyugdíja van: a szegényebb nagyszülők, idős és gyakran egészségügyi problémákkal szembesülő családtagok jelenetős idő-, energia-, és anyagi terhelést jelentenek a fiatal családok számára. Erre is megoldást kell keresni, és messze nem elég az a gondolat, hogy az RMDSZ támogatja a többgenerációs családmodellt.

Vagy a fiatal generáció általános céltalanságát, kilátástalanságát is komolyan kellene venni, ugyanis aggasztóan nehéz helyzetben vannak, és olyan kihívásokkal kell szembenézzenek, amiről a korábbi nemzedékeknek csak a tudományos-fantasztikum irodalmából lehetett fogalmuk: klímaválság, ami a teljes földi élővilág pusztulását helyezi kilátásba, a sosem tapasztalt mértékű környezeti katasztrófák, a mesterséges intelligencia kihívásai, a valóság és a digitális világok keveredése, a társadalmi egyenlőtlenség növekedése, azaz egy újfajta kasztrendszer megjelenése, a nemzetállami keretek kirojtosodása, a jogi paradigma változásai, újfajta háborúk, világjárványok. A dokumentum mindebből annyit lát, hogy a digitalizáció megkönnyíti az ügyintézést és új piaci lehetőségeket rejt magába. De teljesen elmegy amellett, hogy a fiatal generációkra mindez milyen mértékű egzisztenciális, szellemi és lélektani terhelést jelent.

Összegzésként megállapítható, hogy azt a nemzetpolitikai keretbe ágyazott családpolitikai modellt, ami szülőhazájában, Magyarországon sem működik, felelőtlenség átemelni a romániai magyarság élethelyzetébe. S nem csak azért, mert egyszerűen nem működik. Hanem mert, ha a magyarországi magyar társadalomban reális eredményeket is mutatott volna fel, a romániai környezet teljesen más: döntően eltérő társadalmi és politikai feltételek hatnak ebben a térségben. Emellett egy erős nemzetpolitikai családmodell, amely nem számol a kérdés teljes és átfogó szociális és társadalomlélektani vonatkozásaival, társadalmi katasztrófákhoz is vezethet.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Horváth-Kovács Szilárd
Horváth-Kovács Szilárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória