Tisztelt képviselő úr, mondjon le! Nyílt levél Apjok Norbertnek

T

Nyílt levél Apjok Norbert Máramaros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőhöz

A nagybányai magyar közösséget hónapok óta sakkban tartja a vita, amelynek akarva-akaratlanul ön a főszereplője. Köztudott tény, hogy diplomabotrányával többszörösen bekerült az erdélyi sajtóba, bomlasztó hangulatot teremtve a megye lakói számára.

Nagybányaiként túl régóta hallom az Apjok Norbert képviselőről szóló botrány részleteit, az újabb és újabb nyilvánosságra kerülő információkat, s lassan már szappanoperához kezd hasonlítani.

És valóban, sokan érdeklődéssel várjuk, mi lesz a következő csavar az ügyben. Kíváncsiak vagyunk ugyanis a nemcsak önt, hanem leginkább a közösséget érintő témára, amelyben eddig nem szerettem volna megszólalni, viszont a csütörtök esti lakossági fórumot követően úgy érzem, hogy mindannyiunknak fel kell szólalnia az ügyben. Úgy érzem ugyanis, hogy a hónapok óta tartó szélmalomharc nem csak Apjok Norbertet teszi nevetség tárgyává, hanem azt a büszke és erős közösséget is, amelynek tagja vagyok. Ebben a történetben ugyanis a választópolgárok megérdemelnék végre a tisztánlátást, és azt, hogy az országosra duzzadt csetepaté helyett figyelembe vegyék őket és akaratukat,

a felelősök pedig vállalják tetteikért a következményeket.

Nagybánya rengeteg értékkel rendelkezik, melyet a múltból hozott magával: megemlíteném a Nagybányai Művésztelepet, és az évszázados arany- és színesfém-bányászatot. Városunk fennmaradt oklevelében már 1327-ban említést tesznek erről, a dokumentumban Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Később, az 1329-es oklevélben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) nevezik meg, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említik. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt – olyan táj, melyet számtalanszor megfestettek a nagybányai művészek, és városunk egyik jelképévé vált.

Múltunk ismeretében szomorúan állapítom meg, hogy napjainkban azzal kell szembesülnünk, hogy városunk magyar lakossága rohamosan fogy. Ugyanakkor emlékezzünk arra is, hogy olyan körülmények között, hogy a magyarság számaránya kicsivel 10 százalék feletti: városunknak 1996 óta folyamatosan volt RMDSZ-es alpolgármestere, sőt 2016-ban pár hónapig – igaz, csak ideiglenesen – magyar polgármestere is. Mindez pedig azért történhetett meg, mert a város megbízott a közösségünk által megválasztott képviselőkben, azokban is, akik Máramaros megyét Bukarestben képviselték, ami nem csak megtisztelő feladat, de hatalmas felelősség is.

Nagybánya szórványvidéki város, ahol az emberek egymással közösségben, nemzetiségtől függetlenül békésen élnek. A konfliktusokat sikerült mindeddig elkerülni, helyi szinten kezelni. A város és vidéke így fejlődni tudott, hisz az emberek tették a dolgukat, ki-ki a saját háza táján, de együtt is a hagyományaink megőrzése és a jövőnk érdekében.
Ezen jelennek és jövőnek Apjok Norbert képviselő is részesévé vált, amikor a közösségünk tagja lett, és amelynek gyarapodásához az ön hozzáállása is hozzájárul, avagy éppen kárt okoz. Elgondolkodott már azon, hogy az utókor hogyan fog önre visszaemlékezni? Mi az, amit értékeinkhez hozzátesz?

Sajnálom, hogy nekem kell kimondani, de Nagybányán és környékén a fejlődés jelenleg szünetel,

valami hiba csúszott a számításba, és a rendszer, amely eddig is rozsdás fogaskerekekkel vitte előre a helyi magyar közösséget, csikorog és nyikorog, nem képes túllépni a jelen állapoton. Az ugyanis lehetetlen a kialakult helyzetben. Mindenki figyelme önre szegeződik, képviselő úr, az építkezés helyét ugyanis a közösségünkben a megosztottság vette át. Nem állítom, hogy ennek nem volt előzménye, de most csúcsosodott ki és megkerülhetetlenné vált. Ezt az állapotot én nem tartom helyesnek, és őszintén elszomorít, mert be kell vallanom, hogy félek! Attól félek, képviselő úr, hogy csak egyre mélyebb lesz ez a törés, és egy olyan pontra kerül meghurcolt közösségünk, ahol egységben maradása már lehetetlenné válik. Úgy vélem ezért, ennek az ügynek pontot kell tenni a végére, mégpedig azelőtt, mielőtt odáig eljutnánk!

Az ön körül kialakult diplomabotrány kapcsán ön azt állítja, és azzal védekezik, hogy mindvégig jóhiszeműen és becsületesen járt el. Nem akarom még egyszer felsorolni és elemezni az eddig történteket, a közélet már ismeri ennek az ügynek az összes részletét.

Képviselő úr, ön saját bevallása alapján tudatában van annak, hogy az RMDSZ szabályzatával ellentétben nincs felsőfokú végzettsége. Engedje meg, hogy feltételezzem, hogy erre nem most jött rá, tudta már tavaly és jóval előtte is. Az oklevél azonban az a dokumentum, amelynek a léte vagy a nem léte a legkevésbé fontos, itt már beszélhetünk ugyanis eredetiségéről és hamisságáról, ami pedig igazán fontos, az a becsület. Az a becsület, mellyel büszkén és felemelt fővel sétálunk végig a Régi Főtéren, vagy ott, ahol március 15-én a szokásos ünnepi sétán végigmegyünk és azokra az őseinkre emlékezünk, akiknek a nyomdokaiba szeretnénk lépni. Azokra, akik tetteikkel bebizonyították számunkra, az egyetlen helyes út az egyenes.

Megemlítenék két helyszínt, Lendvay Márton színész szülőházát, aki – igaz, nem forradalmi –hősként maradt meg az emlékezetünkben, de budapesti temetése egy igazi forradalmi, halk menetté vált. Húszezer ember kísérte 1858-ban utolsó útján a fővárosban, ahol a 48-as forradalom leverése után tilos volt a gyülekezés. Az akkori krónikák arról szóltak, hogy előtte soha nem menetelt ekkora tömeg abban az évtizedben. A másik helyszínünk a Fekete Sas fogadó, ahol nemzeti hősünk és költőnk, Petőfi Sándor nászéjszakáját töltötte, mielőtt megérkezett volna a koltói Teleki-kastélyba.

Koltó, mely oly kedves hely az ön számára, képviselő úr, volt az a hely, ahol ön elnyerte első választott mandátumát 2016-ban, és erre mindannyian büszkék voltunk. Akkor még együtt kampányoltunk, együtt terveztük a közösségünk jövőjét. És itt vagyunk most, amikor ez az önbe vetett bizalom a közösség részéről megtört. Közben újból közeledik március 15., újból büszkén és békességben kellene megemlékezzünk forradalmi hőseinkről, azokról a fiatalokról, akik a szabadságért harcoltak. De mire legyünk büszkék most nagybányai magyarként? Hogyan hallgatnánk meg a képviselő úr ünnepi beszédét, mely a becsületről, igazságról, értékektől szól? Vagy talán arra kellene büszkének lennünk, hogy szülővárosunk botrányoktól hemzsegve kerül be az erdélyi sajtóba? Képviselő úr, az ön harca nem szabadságharc! Ön nem a nép érdekeit nézi, amikor becsapott választópolgáraira hivatkozik. Értse meg, hogy ön nem értünk hadakozik, hanem ellenünk!

Képviselő úr már nagyon hosszú ideje tagja a Szövetségi Képviselők Tanácsának, amely eldöntötte, melyek lesznek a 2020-as parlamenti választások jelölési kritériumai, sőt, jelen volt, és meg is szavazta ezt a határozatot. Ön beleegyezett abba, hogy aláveti magát egy olyan, magyarok által meghozott szabálynak, amelyről pontosan tudta, hisz első kézből értesült a tényről, hogy ez gondot fog okozni önnek, mert ön nem rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ami kizáró jellegű kritérium. Ön mindezt tudta, amikor beadta a jelölési pályázatát, akkor is, amikor ezt úgy adta be, hogy abból hiányzott, véletlenül pont a felsőfokú végzettséget igazoló irat. Ezt később pedig pótolta, de hogyan is, képviselő úr? Saját írásos bevallása szerint, amelyet ön fogalmazott és írt alá, a hiányosságot nem egy nem honosítható diplomával, hanem egy hamis oklevéllel kívánta pótolni.

Noha ön nem tagadja az irat valódiságát, én nem láttam és nincs is rá megfelelő szakképesítésem, hogy megállapítsam ennek az iratnak az eredetiségét. De mint említettem, ön elfogadta a játékszabályokat. Ez volt a megadott feltétel, amely alapján eldőlt, hogy kinek a neve fog szerepelni a parlamenti választás máramarosi RMDSZ listáján. Ekkor mit tesz ön, aki forradalmár hősként hadakozik a szervezet, a szövetség és az őt megválasztó közösséggel szemben? Keresi a kiskaput! Nem ismeri el tettét, nem vállalja a felelősséget, a következményeket, mert „nem pontos a szabályzat meghatározása”, „éppen járványügyi helyzet volt”, „mert úgy érzi, hogy átverték”, „be fogja perelni az oklevelet kiadó intézményt” és „tovább harcol az igazáért”. De mi itt az igazság, képviselő úr?! Közlöm önnel, hogy az igazság az, hogy a becsületnek nincs kiskapuja!

A 2020-as decemberi választásokon a szövetség, amelynek a listáján első helyen volt, elegendő szavazatot kapott, hogy képviseltesse magát Románia parlamentjében. Emlékeztetni szeretném, hogy ez a mandátum nem az öné, nem ön nyerte meg egyéni választókerületben, hanem az RMDSZ és annak a máramarosi listája. Lista, amelynek az élén az ön neve szerepelt.

Semmi értelme nincs arról vitázni, hogy milyen volt az előző mandátuma, mennyit és milyen fáradalmasan dolgozott a közösségért. Arról sincs értelme vitázni, hogy milyen sokan támogatják, mennyire népszerű és talpraesett. Semmilyen kétségem sincs efelől. Dolgozott, mert ez volt a munkája, ezzel bízták meg a szavazópolgárok és a szövetség, melynek listáján volt. „Tette a dolgát” – hangzott el a nagybányai lakossági fórumon is, mely a járványügyi helyzet miatt online formában történt, de mégis egészen szép számú, majdnem 150 résztvevője és követője volt az eseménynek. Mondhatnám, egy újabb, modern kori forradalmi esemény, ennyien sosem ültünk még képernyő előtt, kitartóan. A két órára tervezett virtuális találkozó jóval hosszabbra sikeredett.

Nem azért kell lemondania, mert nincs diplomája, előfordul ez „jobb családokban” is, sőt el is néztük ezt egyszer, négy évvel ezelőtt, amikor nem volt kizáró jellegű szempont a felsőfokú végzettség, de már akkor is ajánlott volt. „Valamit tanult” – hunytunk szemet fölötte és kapta meg a közösség bizalmát, „hadd csinálja, hadd dolgozzon, fiatal, bizonyítson”. Kapott négy évet, volt ideje bizonyítani, látjuk, mennyit tett, rombolt. Sőt ezalatt a négy év alatt még arra is lett volna ideje, hogy játszva, fütyörészve elvégezzen egy egyetemet és pótolja a négy évvel ezelőtti hiányosságát.

Képviselő úr, a politikában, a közszereplésben vannak olyan momentumok – főleg, amikor az ember téved –, hogy vissza kell lépni. Meg kell egy kicsit állni és egy lépést visszalépni, háttérbe vonulni. Nincs más út, nincs más választás, akármennyire is fáj, akármennyire is elengedhetetlen az a mandátum, akármennyire is vonzóak azok a privilégiumok. Ön bevallotta, hogy tévedett és sajnálja, de ennek ellenére úgy érzi, hogy ezt a mandátumot végig kell vinnie, mivel azt ön nyerte el. Képviselő úr, ezt a mandátumot nem ön nyerte el, ezt a mandátumot, a szavazópolgárok, a szövetség, a nagybányai és máramarosi magyar közösség kapta. Hogyan fog ön még a közösség nevében dolgozni, hogyan fog ön még hitelesen felszólalni a közösség nevében?

Hogyan fog Ön a választópolgárok szemébe nézni?

Amit nem tudok még, hogy melyek azok a körülmények, amelyekre hivatkozik és amelyek nyomán megírta a december 2-i lemondását, de mindezek után bármilyen körülmények is voltak azok, nem mentesítik önt a felelősség terhe alól. Eljátszotta a becsületét, ismétlem, eljátszotta a becsületét, a lakossági fórumon láthattuk, hogy lenézi a közösséget, szembekacag minket. Ugyanakkor azt is láthatjuk egy ideje, hogy elvesztette a véleményformálók és a közösség bizalmát. Nem azért kell lemondania, mert nincs felsőfokú végzettsége, hanem azért, amiket ön szándékosan, tettei tudatában elkövetett.

Ön fiatal, 31 éves, erős, egészséges valaki. Ha igazán úgy hiszi, hogy becsületesen és jóhiszeműen járt el, tegye meg a lépést, azt a forradalmi lépést, amivel bizonyítja a közösségnek, de elsősorban önmagának, hogy igaza van. Adja vissza a mandátumot a közösségnek, tartson egy kis szünetet a közéleti szerepben. Bármikor vissza lehet térni, ön előtt még az élet, sok harcot meg lehet még vívni. Tanuljon, képezze magát, erősödjön, javítsa ki az eddigi hibáit, végezzen el esetleg egy egyetemet, ha úgy látja jónak. Még mindig nem késő. Tanulni és fejlődni sosem szégyen, bevallani a tévedést sosem szégyen, hazudni viszont igen. Képviselő úr, mondjon le!

Most, ameddig még önszántából megteheti, mentse meg a saját becsületét és a Nagybánya vidéki és a máramarosi magyar közösség becsületét! Ne adja meg az esélyt annak a lehetőségnek, hogy 1990 óta először a Máramaros megyei magyarság RMDSZ-es képviselő nélkül maradjon.

Baráti és volt kollegiális üdvözlettel!

A szerző saját bevallása szerint nagybányai születésű európai polgár, kétszer nyert mandátumot a nagybányai önkormányzati választásokon helyi tanácsosként: 2004-ben és 2016-ban, a Nagybányán megszervezett állóurnás előválasztás első helyezettje. Amint a lakossági fórumon is említette, ebben az ügyben eddig két ok miatt nem szólalt meg nyilvánosan: köztudott, hogy 2016-ban elvesztette a belső választást a máramarosi parlamenti mandátumért, így került Apjok Norbert a lista élére. Kovács Richárd 2020-ban semmilyen kampányban nem vett részt, ezért nem érezte sportszerűnek kívülről véleményezni a kialakult helyzetet, azonban a csütörtök esti lakossági fórum megtörte a jeget, és úgy érezte, a helyzet tarthatatlan, és csak egy helyes út lehet.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kovács Richárd

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória