(történelmi) Képtelenségünk

(
A tények makacs dolgok?!

A kibontakozó eszmecsere kapcsán  felmerülő leggyümölcsözőbb kérdésem ez: miért nem működik ez a vita? Ha a tények olyan makacs dolgok – mint ahogy azt emlegetni szokás – miért nem oly makacsan egyértelműek következtetéseink is? Nem tudjuk elég szabatosan kifejezni magunk, vagy a másik fél megértésére nincs meg a megfelelő eszköztárunk? Vagy ne beszéljek hülyeségeket, mert itt minden világos: az erdélyi társadalom fele bangó?

Jelen helyzetben nem tartom a saját véleményem fontosnak – beolttattam magam, másokat is erre bíztatnék – inkább kifejezném tanácstalanságomat: tényleg ennyire képtelenek vagyunk széleskörű konszenzussal egy adott kérdésben egyet érteni? Az iménti felvetést nem költői magaslabdának szánom, minekutána megmondom tulajdonképpen mi a helyzet. Ez a kérdés számomra talány, helyet tör magának napjaim lassúbb ötperceiben, ha figyelmem megpihen kissé ő vissza-vissza tér, számonkér létrejöttéért.

Miért vitázunk?

Azt mindjárt az elején tisztáznám, miért szoktam vitákat olvasni. Tisztáznám, ha tudnám, de nem tudom, mert erre eddig nem volt egzakt definícióm. Szerencsémre az első cikk hozzászólásaiban olvasom a következőket: „Éppen attól morális, ami morális, hogy  az egyén saját belátásából származik. S hogy az majd – amúgy kantiánusan – egy erkölcsi imperatívusszá terebélyesedik, igazolja önálló, az adott- és belátó egyéntől független transzcendentális létét.” (Aki kíváncsi a beszélgetés többi részére keresse zetetikhos és Szilágyi tanár úr megjegyzéseit). Ez a hozzászólás már segítség, mert – bár nem vagyok benne biztos, hogy mindent úgy értek ahogy az le van írva – azt olvasom ki belőle, hogy létezik egy bizonyos morális törvény, ami egyéntől független és aminek a saját belátásomból – és mindenki máséból – kell származnia. Mivel pedig az én (be)látásom segítségre szorul szoktam vitákat (is) olvasni, melyek által szemem tisztul. És tényleg, mintha lenne bennem egy ilyen irányú intuíció, kell létezzen az az abszolút igazság, mely bevilágíthatná ezt a parttalan vitát is.

Azért folytatunk tehát vitát – ki cikket írva, ki hozzászólva, ki olvasva – mert azt reméljük, hogy a vita nyomán kialakul egy narratíva, amelyre majd mindnyájan rá tudunk bólintani: na ez az, valami ilyesmi történik, ezt meg azt kellene csinálni. Ebből a sajátunkká tett közös felismerésből valami jó dolog történhet.
Légy a tejben

Ehhez képest az morális törvénnyé terebélyesedés valahol megroppan. Kipróbáltuk, esettanulmányunk öncinikus alcíme: erkölcsi imperatívuszképződés lehetetlenségei a 21-ik századi járvány sújtotta Erdélyben.

Az egyetértés korlátai

Összeülnek – így virtuálisan – felkészült emberek vitázni. Figyelmet szentelnek a kérdésnek, időt és energiát ölnek a kommunikációba, mégsem alakul ki konszenzus. Miért? Van-e olyan tudományterület ami meg tudná magyarázni, hogy miért nem tudunk oltásszabadságban – és egyéb sarkalatos kérdésekben – világos konszenzusra jutni? Hogy történhet meg az, hogy emberek csoportjai egy kérdés két különböző és áthidalhatatlannak tűnő partján rekednek? A rendelkezésre álló információk, tények és elemzések dacára hogyan tudunk egymással ellentétben álló következtetésekre jutni? Miért nem hozza el az információ abszolút hozzáférhetősége az egyetértést?

Keretezés

Platón és Kant még nem tudhatta, hogy elménk bármily csodás legyen is nem képes csak úgy megragadni a rajta kívül eső világot. Kialakult tudatunk elszakíthatatlanul függ testünkbe zárt idegrendszerünktől. Fajunk neurális hálózata az evolúció során egy sajátos struktúrává alakult, amely egyértelműen meghatározza mit vagyunk képesek – és mit nem – elgondolni és hogyan.

Geoge Lakoff demokrata aktivisták számára írt „Don’t think of an elephant“ című könyvében ír arról, hogyan befolyásolja agyunk felépítése gondolkodásunkat (a könyvben: miért nem lehet meggyőzni a konzervatívokat pusztán nyilvánvaló tények sorozatával). Gondolataink nem létezhetnek önmagukban, csakis azt tudjuk elgondolni, amit agyi struktúráink megengednek.

Mint Lakoff írja és mondja:

  1. Agyunk nem a lineáris gondolkodásra lett megalkotva. Tudatunk a lineárisan, ok-okozati láncként működő rész csupán a teljes funkció 2 százaléka.
  2. Az érzelmek nem feleslegesek, nem a racionális gondolkodást elhomályosító nyűgösségek, hanem lényeges biológiai folyamatok. „Emotion is necessary for rationality.”
  3. Ezt meg sem próbálom fordítani: „Reason uses the logics of image-schemas, frames, conceptual metaphors, prototypes, and narratives”

Gondolkodásunk talán legfontosabb építőkövei a frame-ek – keret vagy váz – melyek felelősek szavaink értelméért is. Szavaink értelmüket ezen asszociációs struktúrákban betöltött szerepük által nyerik el. Például a villa szavunk egy nagyon jól meghatározott konkrét dolgot jelent, ha töltött bárány, kés és tányér környezetében jelenik meg; kicsit mást, ha szénásszekér kapcsán jön szóba, és teljesen mást értünk ha óriási lakóépületekről beszélünk éppen.

A már említett „Don’t think of an elephant“ című könyv első sorban a keretezésről (framing) szól.

Nem lehet frame-ek nélkül, azokon kívül gondolkodni. Rendkívül érdekes, hogy egy adott szó hallattán az adott szóhoz tartozó frame megállíthatatlanul aktiválódik, innen a könyv címe: Ne gondolj elefántra. Nem lehet nem gondolni valamire.

Elménket alkotó frame-jeink az aktivizálódásuk által erősödnek annak hiányában gyengülnek – vigyázzunk tehát, melyeknek adunk enni. Agyunk ezen tulajdonságát a reklámipar is használja: ezért jó reklám a negatív reklám is, megerősíti az adott összefüggésrendszert.

Csak olyan összefüggéseket vagyunk képesek megérteni, amelyeknek vázai kialakultak bennünk. Ha az adott összefüggéshez tartozó frame-et nem birtokoljuk, vagy nagyon gyenge, nem leszünk képesek befogadni arra építkező elképzeléseket. Ezért tudjuk rendkívül könnyen figyelmen kívül hagyni azokat a tényeket, amelyek a mi világlátásunkba nem illeszkednek: mert nincsenek asszociációs struktúráink, amik aktiválódjanak általuk.

A politika rendkívül kifinomultan használja ezt a tudást, más kereteket aktivál a migráns kifejezés, mint ellenpárja a menekült. Ha következetesen csak egyiket vagy másikat serkentjük – vagy teszik ezt mások alattomos módon – a másik elhalványodik és értelmét veszti.

Ez a keretek működéséből adódó tulajdonság lehet a magyarázat arra, miért vagyunk valóban képtelenek egészéges társdalomhoz méltó módon konszenzusra jutni ilyen sarkalatos kérdésekben. Az oltást nem vállalókkal beszélgetve nekem úgy tűnik nem érzékelhetők számukra a halálozási statisztikák számai, az oltatlanság által az egészségügyi rendszerre mért teher, az ellátás nélkül maradó emberek valóságai. „Ha be vagyok oltva elkaphatom a vírust és tovább is adhatom, tehát nincs különbség”. Persze ez egy bonyolult statisztikai kérdés faékké való egyszerűsítése, de érzelmekkel által gondolkodunk. Nem azért viselünk vagy nem viselünk maszkot, mert pontosan tudjuk, hogy a reprodukciós ráta mennyivel csökken vagy nő, hanem mert így vagy úgy érezzük helyesnek. Az oltást visszautasítók nem tudják egész pontosan meghatározni, mi a gond az oltással – persze általánosítok – csak nincsenek meggyőzve arról, hogy biztosan ez a helyes megoldás. Közben elfogynak az oxigénpalackok az országban.

 Az „antivaxxerek” elméjében a covid szó becsapás, átverés, összeesküvés, ködösítés, megbízhatatlan fogalmak összefüggéseiben él. Mindig ezek kapcsán olvasnak és hallanak róla. Ezen összefüggések terében a halálozási számok egyszerűen figyelmen kívül maradnak.

Az „antivaxxerek” számára a nagy összevisszaságban a döntési szabadságukhoz való ragaszkodás az egyetlen autentikus attitűd. Rájuk zúdult az óvatlan ésszel értelmezhetetlen tartalomözön, a vírust becsapás, átverés, összeesküvés, ködösítés, megbízhatatlanság szövevényes összefüggéseiben egymásnak is ellent mondó abszolút töredékesség. Ha meg azt mondjuk a koronavírus nem átverés, nem összeesküvés, pontosan ezeket az összefüggéseket erősítjük a fejükben. (Lásd Lakoff elemzését, mennyire kontraproduktív volt Nixon védekezése: „I am not a crook”)

Következtetések

Hogy lehet a dolgokat helyre hozni gyorsan? Nem tudom. Abban biztos vagyok, hogy ezeket kell hangsúlyozni: A te oltásod jó eséllyel megmenti az életed, oxigénhez juttatja embertársaid, ellátáshoz a cukros, daganatos és egyéb krónikus betegeket.

És aztán?

Sokan próbálják találgatni, hogy mi lesz a vírus lecsengése után. Kollektíve várjuk, hogy valami megváltozik, hogy eget rengető konklúziókat levonva a modern kor egy élhetőbb szakasza következik számunkra.

Az erdélyi, romániai, kelet európai politika válságának legnagyobb oka nem az RMDSZ vagy a PNL vagy az USR, vagy az Orbán vagy a Gyurcsány, hanem hogy nincsenek kollektív és erős frame-jeink rájuk épülő narratívákkal. Ha azonos frame-jeink és narratíváink lennének nagyon jól el tudnánk dönteni politikusok és befolyásolni akaró tényezők nélkül is, hogy mi jó nekünk. A koronavírus okozta világjárvány nem egyedüli okozója a bábeli zűrzavarnak, annak inkább csak kidomborítója: képtelenek vagyunk. Legyünk inkább képesek!

A szerző programozó, ez az első írása a Transindex Plakátmagány rovatában. „Gondolati szöszölésre hajlamos alkatként nagy szerencsém hogy gyakorlatias személyekkel (gyerek, feleség, falusi szomszédok) vagyok körülvéve” – írja még magáról.

Illusztráció:  Sara Bakhshi, Unsplash  

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

György I. Attila

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória