Választói levél

V

Édes Néném, tudom én azt pontosan – Kéd hagyta meg nekem –, hogy politikába ne ártsam magamat, ha kérdeznek is, a köznek ügyeiről röviden, velősen válaszoljak, tisztséget ne vállaljak, ha pedig látom gazemberek ténykedését, menjek tova, engedjem, hogy a rivális jelentse, az a dolga neki, attól lehet gazdag és kövér. Megfogadván ezeket, újságot már alig olvasok, ha mégis, távoli helyek angol és francia nyelvű lapjait, hogy ha még van rá erőm, nyelvet tanuljak, vagy amit tudok, azt el ne felejtsem. Sokakkal ellentétben én azt nem gondolom, hogy pátriáim (kettő is van) napisajtójában bárki hazudna, mert a hazugság egy bizonyos színvonalat jelent – nyelvileg, stilárisan. A dolog viszont úgy áll, hogy ebben a szépen kitapétázott világban kevés ember tud sokat és nagyon sok ember keveset. A sokak nagyon kevés tudására van szüksége minden feltűnési viszketéssel megáldott választható polgártársnak. Ki szokták számolni mostanság, hogy mit akar a nép, aztán úgy fogalmazzák meg neki, hogy vigye, ne kelljen gondolkozni, mert azt csak egyedül tud mindenki.

Tudom én azt, édes Néném,

hogy a társadalomtudományok klasszikusai ma már elavultaknak számítanak, de nekem Ortega, Le Bon, Allport, Weber, Huizinga, kiket fiatal koromban töredékesen, nem eredeti nyelven, sokszor gyenge fordításban, de nagy élvezettel olvastam, mégis csak megnyomták az agyamat, és ahogy Kelemen bátyám mondta, „amitől féltünk, abban már benne is vagyunk.” A tömeg hömpölygése felülírja az egyén felelős döntéseit, radírozza, mondhatni. Nem minden választható hazánkfia tudja például, hogy azt a divatos kék maszkot a fülére, orrára, szemére, karjára tegye, vagy az öltöztetőnők sem tudják, mi pedig, választó csürhe nézzük a tévében, mint az egyszeri papot, és mi sem tudjuk, mondhat az orvos meg a rendőr, amit akar. Ismeri Kéd a bor és a víz közötti különbségről szóló adomát? Feleim, én nektek prédikálok, nem pedig magamnak, mondta az egyszeri pap. Azt viszont be lehet könnyűszerrel látni, hogy ha minden atyánkfia leülné azt a pár évet, amit sikkasztásért, üzérkedésért, csalásért, hamis tanúzásért ki lehetne szabni rá, akkor alig volna, kire szavazatainkat adjuk. Hallom is már jogos felhördülését azoknak, akik csak most vágnak bele a nemes feladati szerepbe: én nem! Emlékszik még ugye Kéd a Brian élete című filmre? Ti mind egyéniségek vagytok…

Szóval minden hivatalba eső feddhetetlen, választható polgártársnak

exponenciálisan fognak megszaporodni a céget vezető sógorai és komái, azoknak pedig bőséges gyermekáldást kívánok isten dicsőségére. Rosszhiszemű vagyok, mert a választható szót enyhe ferdítéssel használom, Kéd is tudja, mire gondolok, azok is, akik nem fogják szeretni. Arról van szó, hogy a demokrácia nemes eszméi a szemünk láttára sem képesek megakadályozni gonosztevők országlását, átláthatatlan hivatali szövevény mögé rejtik, amelyet felfejteni nem vagy alig lehetséges, mert az ártatlanság védelme a legsötétebb banditának is jár. És akit bőszen védnek, az ártatlan lesz – előbb vagy utóbb. Mivel az igazságot nem tudtuk erőssé tenni, azt gondoljuk, hogy az erő az igazság. Pedig volt egy bizánci császár, aki a felfogadott barbároknak hamis pénzt veretett, hogy vágják le a trónkövetelőt összes pereputtyával, azok meg is tették, azután a császárunknál költötték el a hamis pénzt, mert hol másutt? Edd meg, amit főztél. Mi is meg fogjuk. Mert amikor valamely honi politikusnak gyógykezelésre támad szüksége majd, azonnal Ausztriába vagy Németországba fut vele a különgép – ennyit a maszkról és a viseletről. Nincs abban semmi rendkívüli, hogy az uralkodó osztály tagjai különleges elbánáshoz ragaszkodnak, de mire kell ehhez a jogállam és a demokrácia? Mire kellek én? Erre a kis archaizálásra, amit némileg fölöslegesen, a magam kedvére, ingyen csinálok. Azt mondta ma valaki, hogy ha nem szavazunk elegen arra, akire most én gondolok, akkor a szépirodalmi folyóirat napjai, ahol negyed évszázada dolgozom, meg vannak számlálva, -tatva. Úgy értem, ha az lesz a választott, akitől félünk, akkor magunk alá nézhetünk. Minő luxus, hogy lapot, könyvtárat, népi együttest, iskolát, múzeumot, filharmóniát meg színházat működtetnek a köz pénzéből, egyszóval kultúrát (în plină pandemie – ahogy mondják románul, az járványnak kellős közepén, horribile dictu). Eljő majd Nagyszulejmán, leront bennetek minden erősséget és várat, kártyából van építve. Nem is, mert papírból. Tudod, édes Néném, amióta főszerk lettem, végre nagyobb a fizetésem, mint az anyám nyugdíja, és most nem tudom, féljek-e vagy nyerítsek a küszöbön álló veszedelemtől. Adófizetők pénze és a babám csókra termett, piciny piros szája, csak f-el kezdődik, török eredetű szó, még az Uralból hoztuk…

Másvalaki azt mondta, hogy minden le van már előre zsírozva. Azon még elvacakolok egy kicsit, hogy ha elmegyek szavazni, és az lesz az eredmény, amit szeretnék, de legalább hasonlít, akkor a szabadságommal éltem, elégedett is lehetek, ha pedig nem az lesz, akkor győzött a nép, az istenadta, megnyugszom ebben. Ha pedig nem megyek el, mert le van úgyis zsírozva, akkor szintén szabad vagyok, szintén a nép győzött, az istenadta meg a zsír, de nem velem, csak általam, akár még rossz is lehet a lelkiismeretem, ha van egyáltalán. Gondolj az otthon maradó szavazókra, énekelte a Rolling Stones. Én akkor még, azt hiszem, meg sem voltam születve. Rák vagy paralízis, ezt is énekelték. Nálunk akkoriban senki nem mert otthon maradni, ha szavazás történt, pedig le volt zsírozva rendesen az eredmény. Akkor is úgy gondolták sokan, mint most, hogy pénzen kívül semmire nincs szükség, pénzért minden kapható. Védőoltás most épp nem kapható, de hamarosan, be van ígérve. Ha a megfelelő jelöltre szavaztok, akkor nektek is jut, azaz olcsó lesz, de ha nem jó helyre pöcsételtek, akkor magatok alá nézhettek a szabadságotokkal. Ha választáson indulnék, én is ezt ígérném. Nem azért, mert gonosz vagyok és hülyének tartom a népet, egyszerűen nem ígérhetnék mást, mert a többiek is ugyanezt ígérik. Szervusz, nép, mondta Fülig Jimmy, ugye még emlékszik rá mindenki. Persze, persze, bicikliút, autópálya, mélygarázs, tiszta levegő, átlátható viszonyok, medvetörvény, szemétprogram, klímastratégia, integráció, jogállam, Európa, apró lépések az autonómia felé, vagy nagyok. Ez van, édes Néném, azt kell ígérni a népnek, amire vágyik, mert attól boldog lesz, az istenadta. Azt kell szidni meg ócsárolni, akire haragszik, mert attól még boldogabb. Ennyi a politika. Voltak eszmék, filozófiák is régebb, de fölöslegesnek bizonyultak, nem olvassa már senki. Lenint is mekkora példányszámban nyomták,

és mire jutottunk vele? Elméleti bevezetőnek ennyi talán elég.

A konkrétumokról keveset tudok. Van Marosvásárhelyen egy hatalmas vegyiüzem, annyi műtrágyát gyártanak naponta, hogy ha elrobban, tenger is lesz, nem csak Bejrút. Nem robban, mert biztonságos. Egyszer majd be fogják zárni, vagy kétszer. Gyűlöli mindenki, de a krumpliágyásba tesznek azért egy kicsi „amóniákotˮ, nem árt az, nem kínai, ott csinálják a sárga füst alatt. Van még egy sor gyógyszergyár, itt készül belé az olcsó munkaerő az egyetemen. Minden ügynöknek orvosi végzettsége van, dicsekedett egyszer egy góré. A vásárhelyi sör egyre jobb, meg kell adni, simán veri a csíkit meg a csukot. Bicikliút is lett a napokban, keskeny, zöldre festett sáv, mondja a buszsofőr, nem tud elhajtani mellette, vagy a záróvonalat vagy a zöldet tapossa le. A lakosság ütemesen fogy. A tömegközlekedés olyan, amilyen. Köztéri szobrok vannak, és még lesznek, ha lovat is megtanulna mintázni valaki, annak én örülnék. A rádió szól, a rádiók szólnak. A lapok megjelennek. Mióta lejárt a gyülekezési tilalom, volt már színház is. Foci nincs. A városi meg a távolsági buszon mindenki, a falusi buszon senki nem hord maszkot, a múltkor is azt hitték, ellenőr vagyok vagy politikus. A betegségtől nem, a büntetéstől tartanak az emberek. Ha valaki az utolsó pillanatban azt mondaná, hogy holnaptól nem kell maszk, megválasztanák, ez egészen biztos. Ki a fülén, ki a homlokán, a nyakán, a karján – így megy ez március óta, ahogy a főemberek mutatták a tévében. Ez a kultúránk. Hogy valakit megvédhetünk a belőlünk származó esetleges rossztól, azt alig tudjuk elképzelni. Ebben a problémában az etnikai megoszlás, megosztás és megosztottság semmilyen kézzel fogható különbséget vagy hasznot eredményezni nem tud. Az viszont még a falusi buszon is látszik, hogy aki európai turnén vagy bevetésen volt, annak egyszerűbb elmagyarázni, mi a három lépés távolság. Az élet könnyű és kilátástalan, de még elviselhető.

Így állok, édes Néném, e választási hajcihőben.

Remélem, jó idő lesz, biciklivel mehetek majd. Lesz időm közben eldönteni, hogy kire és kire nem. Ha programja volna valakinek, szóljon rám Kéd, magamtól azt nem látom, meg nem is érdekel. Tervezni különben nehéz. Még valaki számon fogja kérni, hogy miért nem lett belőle semmi. A következő kampány idején könnyű célpont lehet azoknak, akik erre utaznak. Az évtizedek óta be nem váltott ígéretekből jó kis hétvégi házak épültek. A forradalmárok, akik fiatalon az újraelosztás folozófiáit hirdetik, észrevétlenül a megőrzés hitvallását olvassák ki ugyanazokból a közhelyekből, ezt is láttuk már. A Che Guevarás trikó alatt vígan nő a pocak.

Eszembe jut a történet, édes Néném, hogy amikor Napóleon Elba szigetéről partra szállt, és megérkezett egy városba, nem lévén más kvártély, egy megveszekedett republikánus fogadójában kényszerült aludni. A fogadós bőszen a császár tudtára is adta, hogy kizárólag a katonai erő miatt hajlandó neki szállást biztosítani, és felsorolta sok-sok bűnét a konzulságtól Borogyinóig, őszinte volt és szókimondó. Ön egy diktátor, harsogta végül, és most nyugodtan agyon is lövethet. Ha diktátor volnék, agyon is lövetném, mondta Bonaparte, de nem vagyok. Ha ismerne politikust, édes Néném, aki még (Stendhalt) olvas, mutasson be neki, ha szabad kérnem, mert arra én kíváncsi vagyok. Tudja Kéd, annyi Julien Sorelt látok magam körül, és olyan kevés Bonapartét, hogy választások előtt mindig ilyen hülyeségek járnak az eszemben. Remélem, Kéd is ugyanarra szavaz majd, akire én. Maradok köteles, láncos, zsinóros szolgája, vagy akije voltam csupán.

Valami sötét politikába azért belé ne keveredjék, hallja-é?

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Vida Gábor
Vida Gábor

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória