A csapda, mely csapdába esett

A

Olvasom Szilágyi Botond április 15-én közzétett publicisztikáját. Nem célom, hogy elijesszek az írástól egy ifjú kollégát, de nem szeretnék titkot csinálni abból, hogy pont a hasonlóan tálalt kuszaság az, ami miatt az értelmiségi kritika nem lesz – mert nem lehet – komolyan vehető a politikusok számára.

Szilágyi Botond szerint: Ez az irányadó, célt kijelölő érték az RMDSZ jövőképében a neoliberális világnézetnek megfelelően: a pénz. A cél, ami ebből származik, nem is lehet más, mint a fokozott gazdasági tevékenység, aminek igen hasznos, de csupán járulékos következményei: a foglalkoztatottság növekedése és a fogyasztói jólét.

Véleményem szerint RMDSZ jövőkép-dokumentumát neoliberálisnak értékelni nagyon merész. Továbbmegyek. Ha valamiben értékes az illető dokumentum, akkor az pont azoknak a mozzanatoknak a sora, amelyek révén – így vagy úgy, de – egy bizonyos gazdasági elképzelést is fel tud mutatni. Abból, ahogy Szilágy Botond szövegében a mondatok egymás után következnek, számomra az derül ki, hogy a szerző alapvető összefüggéseket negligál, sőt, mintha valamiféle ideologikus takarásban lenne nála az, hogy az anyagi biztonság, a tervezhetőség, a KKV-k sikere, a helyileg finanszírozható civil projektek léte stb. milyen korrelációban van a közösség közérzetével, az önmagába és a jövőbe vetett hitével – sőt, intellektuális és spirituális lehetőségeivel, nemkülönben a kritika kultúrájának pallérozottságával.

Ha valaki a gazdaságot, informatizálást, infrastruktúrát hall és azon nyomban neoliberalizmusra gyanakszik, majd repülősóért kiált, a kevésnél is kevesebbet tud arról, hogy hogyan működik az ember, a világ, a jelen történéseit meghatározó nagy rendszerek. Nem várom el egy filozófustól, hogy a The Economist határozza meg az intellektuális táncrendjét. Viszont és mindeközben tesztelhetné a gravitációt egy sor olyan olvasmányon, amelyek alapműveknek tekinthetők, s a szerző figyelmét nyilvánvalóan elkerülték. Nagyon veszélyes egy ifjú filozófus integritására nézve, hogy nem csak nem tud, de azt sem tudja, mennyire nem tud.

*

2018 szeptemberében, vagyis az állami fizetések jelentős növelése után Hargita, Kovászna és Bihar megyében 2100 lej körül alakult a nettó fizetés. Ezzel szemben Maros, Brassó, Arad és Konstanca esetében 4-600 lejjel, Szeben és Temes esetében pedig 7-800 lejjel volt magasabb. Kolozs megyében az átlag nettó 3100 lej, Bukarestben 3500 lej. Röviden: Székelyföld az ország legszegényebb régiói közé tartozik. Leszakadása régi, trendszerű, és nincs elképzelés, tervezet, stratégia, intézmény arra, hogy ez megváltozzon. Ha van probléma, ez a probléma.

Hargita és Kovászna megyében a vállalkozókedv is a legalacsonyabbak között van: száz lakosra 2,32 illetve 1,83 vállalkozás jut. Kolozs megyében ugyanez kétszer több. Logikusan következik ebből, hogy Székelyföldön a megtakarításokat és hitelezést mérő mutatókat is legalacsonyabbak között találjuk. Mi következik a fentiekből? Nem nehéz belátni. A székelyföldiek zömének esetében nem az a dráma, hogy életük kiüresedik, mert dehumanizálja őket a kapitalizmus. A probléma a napi megélhetés, az agyelszívás, a progresszív értékek versenyének totális felfüggesztése, az erőforrások szűkössége, és persze az összes olyan neurózis, ami jellegzetesen a perifériákon terem meg igazán. Ha probléma van, ez a probléma, nem a harsányan kísértő székely neoliberalizmus. Nagyon jó lenne, ha politikusaink legnagyobb bűne az lenne, hogy tőkésíteni akarják a székelyeket (úgy értem, általában a székelyeket, nem specifikusan néhány székelyt).

A hétfalusiak népviselete. Illusztráció Orbán Balázs A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból c. művéből
A hétfalusiak népviselete. Illusztráció Orbán Balázs A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból c. művéből. Forrás: archive.org

Szilágyi Botond írja:

Aggasztó, de emellett jellemző az, hogy amikor olyan kérdéseket tesznek fel Kelemen Hunornak, hogy pozitív vagy negatív üzenete van annak, hogy nem volt kihívója a tisztújító gyűlésen, annyit mond: semleges az üzenet, bárki jelentkezhetett volna – tehát az, hogy más nem jelentkezett: magánügy. Vagy, hogy mit mond az RMDSZ káderpolitikájáról az, hogy Olosz Gergelyt körözik (azóta megkerült), vagy hogy Eckstein-Kovács Péter kiszállt a szövetségből. A válasz: „nem mond semmit”. Ki-ki vállalja a felelősséget a tetteiért, az egyének teljesítményei nem minősítik a pártot – tehát magánügy. Hasonló magánügy-magánügylet kapcsán jelent meg beszámoló egy vizsgálódásról, ami az ünnepi kongresszus fiskális hátterét vette górcső alá. De az RMDSZ szóvivőjének válaszából nem igazán derül ki más, mint az, hogy mindez magánügy.

Az idézet szöveg egyféle kegyetlenül kritikus litániának tűnik. Tiszta és penge leleplező gondolatsornak. Bátor tettnek. Briliáns szembesítésnek. Pedig nem az. A fenti nem több, mint a legbanálisabb RMDSZ-kattant buzz gondolatok szabad asszociációs sora. Egy olyan megfigyelő polaroidjai ezek, aki nem ajándékozta meg magát azzal, hogy valóban megértse a megfigyelt állatot. Az RMDSZ-szel nem az a gond, hogy nem volt Kelemen Hunornak ellenjelöltje, hogy van egy darab valószínűleg jogosan elítélt korrupt politikusa, hogy Eckstein-Kovács több év passzivitás után exitelt, vagy az, hogy a szervezet lecserélte a poros, de izzasztó kongresszust porcukros-pomádés fitnesz-parasztvakításra. Az RMDSZ problémái drámaibbak és mélyebbek, felfejtésük pedig egész más apparátust igényel. A problémáknak vannak beszédes szimptómái, persze. De ezek nem a fentiek. És a szimptómák csak szimptómák.

De nem akarok kitérni. Szimptóma például az, hogy Kelemen Hunor nem biztosít bennünket egyértelműen arról, hogy az esetben, ha a Fidesz és a Néppárt útjai különválnak, az RMDSZ akkor is a Néppártban marad. Szimptomatikus, hogy ez alig zavar valakit, s hogy a konzervatívok maguk nem kérik ennek a lényeges kérdésnek az azonnali tisztázását. És szimptóma az is, hogy egy fiatal, filozófiát végzett értelmiségi mit lát? Hogy az erdélyi politika a neoliberalizmus csapdájában vergődik.

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Kelemen Attila Ármin
Kelemen Attila Ármin

Véleménye akkor is fontos számunkra, ha nem egyezik a szerkesztőség vagy szerzőink véleményével. Viszont a hozzászólásának eleget kell tennie pár alapfeltételnek. Vagyis nem lehet közönséges, nem lehet tartalmatlan trollkodás, nem lehet sértő vagy gyűlöletkeltő. Az ilyen kommenteket töröljük, a visszaeső kommentszédelgőket pedig kitiltjuk.

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória