Szeptember 12-én az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta a magyar demokrácia és jogállamiság leépítését, valamint a polgári és szociális jogok megsértését vizsgáló Sargentini-jelentést. A magyar kormány elszigeteltsége még úgy is meglepő volt, hogy az Állampolgári, Jogi és Bel- és Igazságügyi Bizottságában a jelentés vitájában már lehetett látni, hogy a Fidesz nagyon egyedül maradt, a jelentést enyhítő módosító javaslatokat ugyanis szinte csak maguk a fideszes bizottsági tagok adtak be. A 448 szavazat, amivel a jelentést tegnap az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta, nagyon nagy többség. Az Európai Parlamentben alapvető politikai konszenzus van arról, hogy a magyar kormány rendszerszinten veszélyezteti a magyar demokráciát és megsérti az EU alapszerződésében foglalt értékeket és jogokat. A jelentést az Európai Parlament nem szélsőjobboldali vagy euroszkeptikus frakciói mind támogatták: a liberálisok, a szocialisták és a zöldek szinte egyhangúan, és a kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppártban is elsöprő volt a többség.
Az Európai Néppártnak a Fidesz 2001 óta tagja – előtte a Liberális Internacionálé tagja volt (fun fact: a mára már szövetségessé vált osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt LI-ből való kizárását nem más, mint a fideszes Szájer József kezdeményezte).
Az Európai Néppárt eddig minden alkalommal megvédte Orbánékat. Azonban már a keddi vita után látszott, hogy a néppárti képviselők többségénél betelt a pohár: Manfred Weber, aki Orbán egyik legfőbb nyugati szövetségese, a bajor CSU vezető politikusa – és az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázik – a jelentés elfogadása mellett foglalt állást. Sőt, a néhány éve még a budapesti Békementenis haknizó francia Joseph Daul Twitteren üzent, hogy a Néppárt a jogállamiság, a tanszabadság, a demokrácia és az emberi és polgári jogok tisztelete dolgában nem köthet kompromisszumot. Végül tegnap 115 néppárti képviselő szavazott a Sargentini-jelentés elfogadása mellett – nélkülük erre semmi esély sem lett volna.
A Fidesz a kritikáknak való legalább részleges megfelelés helyett az európai parlamenti képviselők megtévesztésével próbálkozott. Miközben Szijjártó Péter külügyminiszter a jelentéstervezet szakbizottsági vitájában a néppárti képviselőket is elborzasztó, útszéli stílusban és tartalommal hazugsággal vádolta a jelentés készítőit, a kormány egy részletes, messziről szakmainak tűnő anyaggal próbálta meg a bizottsági tagokat elaltatni. Képviselőik a háttérben aktívan lobbiztak, és terítették a szándékaik szerint a jelentést részletesen cáfoló kormányzati információs anyagot a szakbizottsági tagok között. Ahogy azt Nagy Zsófiával közös elemzésünkben már májusban kimutattuk, a kormányzati anyagban egyetlen olyan pontot sem sikerült összehozni, amiben ne lett volna minimum súlyos csúsztatás, és sajnos a nyílt hazugságoktól sem volt mentes a szöveg. A kormány mégis ezt az anyagot frissítette a mostani szavazás előtt, úgyhogy mi is kénytelenek voltunk újabb részletes cáfolatot készíteni, amit minden néppárti képviselőnek a múlt héten elküldtünk.
Ahogy azt a Transidexen idén februárban megjelent cikkemben részletesen elemeztem, a magyar demokrácia romlását minden a demokrácia, a kormányzás minőségét és a sajtószabadságot mérő rendszeres jelentés már több mint tíz éve mutatja. Az Európai Unió azonban lassan működik, Orbánék körül egyszerűen mostanra fogyott el a levegő. A magyar miniszterelnök még a választások előtt is azt ígérte a mellette mindenek ellenére kitartó és kormányát eddig minden esetben megvédő néppárti többségnek, hogy a civil szervezetek és az egyetemi autonómia ügyében megnyugtató megoldás fog születni. Ebből semmi sem lett: a Stop Soros fedőnevű civilszervezet-ellenes törvénycsomag új tartalmat kapott, de semmivel sem jobb, mint az eredeti javaslat; a CEU hiába teljesített minden feltételt, a kormány továbbra sem írja alá a fennmaradását biztosító államközi szerződést; és a kormány éppen bedarálja a Magyar Tudományos Akadémiát is.
Orbánék természetesen arról beszélnek, hogy a jelentés elfogadása a bevándorlást támogatók bosszúja, illetve azt állítják, csalás történt, és nem érvényes a szavazás. Ebből azonban egy szó sem igaz. A Sargentini-jelentés nem a bevándorlásról vagy a menekültekről szól. Tizenkét fejezetéből egy foglalkozik a menekültek jogainak megsértésével. Látni kell, hogy a menekültek éheztetése, megveretése, jogtalan fogva tartása – amellett, hogy tűrhetetlen és jogtalan – elválaszthatatlan a magyar kormány magyar állampolgárok szabadságjogait sértő politikájától. A Sargentini-jelentés erénye, hogy megmutatja, hogyan alkot egységes politikát a kormány a demokrácia, a jogállam, a sajtószabadság, az emberi és polgári jogok, a bíróságok, a kisebbségi jogok, a nők jogai és a magyarok szociális biztonsága elleni támadása és mérhetetlen korrupciója.
Sokan felrótták, hogy a a jelentés sok témakörben nem a leglényegesebb, legaktuálisabb ügyekkel foglalkozik, és nem képes összefüggéseiben vizsgálni Orbánék rendszerét, így pedig nem több kontextusukból kiragadott ügyek gyűjteményénél. Vannak, akik szerint a szöveg túl óvatos. Bár a kritikákban sok igazság van, a jelentés nem egy oknyomozó újságírói riport vagy egy átfogó, tudományos igényű elemzés, hanem egy politikai eljárás eredménye. Azért alapul szinte kizárólag az EU, az Európa Tanács, az EBESZ és az ENSZ különböző szerveinek jelentésein, illetve az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletein, hogy minden esetben tényeket rögzíthessen. Fontos, hogy ezek olyan ügyek, amelyekben már a magyar kormánynak is volt alkalma reagálni vagy legalábbis lett volna rá ideje. Továbbá a Sargentini-jelentéshez minden európai parlamenti frakció nyújtott be módosítókat, és még fideszes módosítókat is befogadtak.
Ugyanígy, a csalásvád is alaptalan. Az ilyen szavazásoknál a Lisszaboni szerződés 7. cikkének 1. bekezdése az irányadó, amely szerint a tartózkodást nem számítják a leadott szavazatok kétharmadának számításakor (de az összes képviselő felének támogató szavazata így is feltétel). Az Európai Parlament jogi szolgálata hétfőn világossá tette, hogy ebben az esetben sem térnek el ettől a szabálytól. Nem igaz tehát, hogy ezt most találták volna ki. A tartózkodók pontosan tudták, hogy gesztusukkal a jelentés elfogadását könnyítik meg.
A kormány szerint viszont Magyarországot ítélték el. Így tehát azok a magyar képviselők, akik igennel szavaztak vagy tartózkodtak, nem lehetnek mások, csak hazaárulók. Valójában azonban nem Magyarországot ítélték el, hanem a magyar állampolgárok jogaira törő kormányt. Az Európai Unió nem valami külső, ellenséges hatalom. A magyar választópolgárok népszavazáson erősítették meg az Európai Unióhoz való csatlakozást. Az Európai Parlamentet az unió polgárai – így a magyarok is – választják meg. A magyar kormány az uniós intézményrendszer minden szintjén képviseli magát, mint minden más tagállami kormány. Az Európai Unió mi magunk vagyunk. Ezt a 2006-ban az akkori szocialista-liberális kormány tevékenysége miatt az összes uniós támogatás kifizetésének befagyasztását követelő Orbán Viktor még tudta…
A jelentés közvetlen jogi következménye, hogy megindul a sokat emlegetett, az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás. Első körben az Európai Tanácsnak is meg kell vitatnia a jelentést. A párbeszéd a Tanács és a magyar kormány között bármeddig eltarthat, időkorlát nincs. Ha a többi kormány úgy ítéli meg, hogy a párbeszéd nem vezet eredményre, akkor a tagállamok négyötöde, azaz 22 ország a legmagasabb szintre, a kormányfők Európai Tanácsa elé küldheti az ügyet. Itt már egyhangú döntésre van szükség ahhoz, hogy szankciókat léptessenek érvénybe (végső eset: akár a szavazati jog megvonása a Tanácsban). A lengyel és a magyar kormány azonban már jóelőre kölcsönösen biztosította egymást, hogy megvétózza a másik ellen indult eljárást (a lengyel kormány ellen az Európai Bizottság indította meg a procedúrát), így szankciókra nem kell számítani.
De politikai jelentősége nagyon is van a Sargentini-jelentés elfogadásának. A magyar kormány és a Fidesz elszigeteltsége növekszik, ami jelentősen csökkenti a magyar érdekérvényesítő képességet. Orbán mellett tulajdonképpen csak az euroszkeptikus szélsőjobboldal állt ki. Lehet, hogy Orbán egy új, populista európai pártban gondolkodik már, és ezért vitte törésre a dolgot a Néppártban. Megerősödhetnek azok a követelések is, hogy az új uniós költségvetési ciklusban az uniós források kifizetését jogállami és korrupcióellenes garanciákhoz kössék (például az Európai Ügyészséggel való együttműködéshez, amit most Magyarország elutasít). A jelentés sikere más, a demokráciát és a jogállamiságot veszélyeztető kormányok elleni fellépést is megkönnyítheti.
