A koronavírus-járvány félmilliárd embert dönthet nyomorba, azaz ennyien vannak, akik elindultak már a társadalmi felzárkózás hepehupás útján, és harcukat visszaveti a járvány – ki tudja, mennyi időre, évekre, évtizedekre akár. Azaz: létezik egy olyan generáció, amelynek gyerekei valószínűleg ugyanabba a szegénységbe születnek bele, amelybe a szüleik.
Ami a helyzetüket csak rosszabbá teheti, az az, ha az elit megvetéssel fordul feléjük, és őket teszi felelőssé saját nehezebbre fordult sorsáért, amely persze messze nem olyan keserves, mint azoké, akiket megvet.
A recept egyáltalán nem új, már az 1918–1919-es spanyolnátha idejében is voltak például Magyarországon hangok, amelyek a különböző „idegeneket”, azaz a nemzettestbe szervesen nem tartozó egyéneket tették felelőssé a járvány terjedéséért (hadifoglyok, prostituáltak stb.). Ugyanígy tapasztalunk most Romániában olyan közhangulatot, amelyben a romák, a vendégmunkások, egyszóval a prekariátus leglátványosabb csoportjai lesznek a bűnbakok: például meglehetősen nagy publicitást kaptak néhány hete azok a fotók, amelyeken a kolozsvári és a jászvásári repülőtéren összezsúfolt, külföldre charterjáratokon igyekvők láthatók egy csoportban. A közösségi médiában gyalázkodás fogadja a látványt, mondván, mennyire ostobák ezek az emberek. De ki mindenki ostoba és ki mindenki hülye még?
A vendégmunkás A hülye, mert nem fogadja el,
hogy diszkréten éhen kell halnia azért, hogy aki megteheti, ne haljon éhen. Mert nem fogadja el, hogy nem muszáj biztosítani a holnapot. Megmondta Jézus is, nem? Minden napnak megvan a maga baja. A vendégmunkás a hülye, aki jó eséllyel tönkreteszi saját egészségét azzal, hogy most szétgürcöli magát, robotol heti hét napon és napi tizenkét órában, szedi a spárgát, ez a jövőjének a kárára megy. Nincs társadalombiztosítása, nincs védőháló alatta. Hülye a vendégmunkás, a nyugati jólét tartóoszlopa, mert harminc év alatt nem lett országa, ahol ne egyik hónapról a másikra kellene élnie. Hülye a vendégmunkás, mert ha nem marad munkahelye, akkor elindul haza, torlódik a határon, és nem várakozik csendben, egy idegen ország ellátórendszerének kegyeire bízva, míg a járvány véget nem ér. Nem akar a bizonytalanságban egy idegen országban lenni, ahol nem ismeri (elég jól) a nyelvet, ahol sokan megvetik, mert nem olyan „civilizált”, mint az EU-s polgártársai. Hülye a vendégmunkás, mert nem látja be, hogy saját kiszolgáltatottsága minket hoz nehéz helyzetbe, amikor hazajön és fertőz; ha pedig nem fertőz, akkor is a mi egészségügyi rendszerünket veszi igénybe, pedig nem is ide fizet adót. Mi is hülyék vagyunk, hogy engedjük.
Ki a hülye még?
A templomba járó, persze, hiszen nem tudja megérteni, hogy most otthon kell maradnia. Nem képes megérteni, hogy Isten ilyenkor nem olyan konkrét létező, mint máskor, s a gyülekezet, amely szükséges a tiszteletéhez, és amely talán az egyetlen közösség, amije van, most nem fontos. Istenben bízni kell ugyan, de nem szabad rábízni az életed, és persze az útjai kifürkészhetetlenek, s mint ilyen, vagy hagyja megfertőzni az embert, vagy nem. Hogy mindaz, amibe évtizedeken át neveltek, felfüggeszthető, az ikon egyszerre szent és fertőző, s mint ilyen, megcsókolni csak akkor illik, amikor éppen tudományosan igazolt, hogy nincs vele semmi gebasz. Hülye a hívő, aki elsősorban Isten országának és nem a román államnak polgára, aki a legnagyobb ünnepet, megváltójának feltámadását nem hajlandó az élő üzenet nélkül eltölteni. Szóval hülye az, aki vallásos, de komolyabban veszi az egészet, mint a névleg vallásosak. Hülye a hívő, akinek nincs internete, így nem tudja ott követni a papok, a közbenjárók szavát.
Hülyék még a romák is, mit balhéznak folyton? Hiszen mennyire jól hozzásegítette őket az otthonmaradáshoz a nem szegregált oktatási rendszer, a jelentős felzárkóztatási program, amely az elmúlt évtizedekben fókuszba állította őket, mindaz a kiemelt figyelem, amit kaptak, és amely lassan megnyugtatta őket, hogy a társadalom nagy része nem ellenségként kezeli őket és hogy a hatóságok felé bizalommal fordulhatnak. Íme, hálátlanok a segítségünkért, amit az évek alatt biztosítottunk számukra, pedig a szociális támogatások olyan magasak, hogy simán be lehet vásárolni belőle minden szükségesből egy hónapra is.
Naná!
Aki nem hülye, az az, aki a home office horrorjában dolgozik: van munkája, nyugdíja, jövője, és attól szenved, hogy nem láthatja a családtagjait, és mindeközben naponta eszébe jut valaki mást hibáztatni a helyzetért. Mint például azokat a kormányokat, amelyek hónapokat késtek a járványra való felkészüléssel. Mennyivel nemesebb saját elitnyomorunkon aggódni? Például szeretetünk kifejezésének nehézségein, miközben mások alantas szükségleteik okán nem tartják be a szabályokat. Mert enni akarnak, vagy megnyugodni Istenben, vagy mert úgy érzik, a szabadságukra mért csapás már elviselhetetlen teher a diszkrimináció mellett.
Amennyiben megvetéssel fordulunk mindenki felé, aki szerintünk terjesztheti a járványt, akkor gyakorlatilag éppen azt a bizonyos szolidaritást gyengítjük, amely a járvány időszakában a társadalmak lételeme, és amely saját kiszolgáltatottságunk időszakában megmenthet minket is.
Ezért is roppant elhibázott az, hogy Romániában például sokkal több a kijárási tilalom megsértése miatt kiosztott büntetés, mint az elvégzett vírusteszt, és a bírságok pedig akkorák, hogy ezekben a nagyon nehéz napokban képesek ellehetetleníteni akár a megbírságoltak megélhetését is. Cikkem csak ennyit állít: az empátia és a szelíd párbeszéd talán hatásosabb lenne, mint egymás gyalázása. Mert különben a számos szakadék, amely már adott, a járvány után még mélyebben húzódik majd köztünk.
